17.-18. Fejezet

 

Tizenhetedik fejezt

Clarinda

Két héttel később

Fordította: Sweety

Az én emberem megmentette a napot. Soha nem gondoltam, hogy ennyi félelmet fogok érezni, de amikor Henry megjelent a pékségben, és az emberek elkezdtek kiabálni, hogy fegyver van nála, nagyon megrémültem. Amikor rám parancsolt, bármit megtettem volna, mert féltettem a boltban lévő embereket. Csakhogy Ivy nemet mondott, és szorosan magához ölelt.

Mindezek után Blue kivitt a pékségből, vissza Vi irodájához, és egyenesen egy autóba ültetett. Azt mondta, hogy mára ennyi elég volt az izgalomból, és visszavitt a telepen lévő szobánkba.

Azonban egészen más foglalkoztatta.

Csak remélhettem, hogy megosztja velem, ha már biztonságban leszünk.

Azonban amint becsukódott az ajtó, és hallottam, hogy a zár a helyére kattan, minden beszélgetésnek vége lett. A karjába húzott, és a sürgető vágytól megvadultunk. Azt hiszem, ez annak volt köszönhető, hogy mindketten szükségesnek éreztük a megnyugtatást, hogy életben és biztonságban vagyunk.

A kezemet a pólója alá csúsztatva felemeltem, és a keze egy pillanatra elengedett. Miután levettem a pólóját és oldalra dobtam, ő viszonozva a szívességet, gyorsan levette az enyémet. A melltartóm következett, majd miközben a kezei bebarangolták a melleimet, a hátamat és a hasamat, csókolóztunk.

Ez még így sem volt elég.

Kezemmel végigsimítottam formás hasán, és elértem a farmerjához.

Kigomboltam, és lecsúsztattam a sliccét. A kezem belecsúszott, és észrevettem, hogy nincs rajta bokszeralsó, mint máskor, ezért megmarkoltam. Hátrahúzódott, és hangosan felnyögött.

– Bassza meg, édesem. Annyira szükségem van rád – morogta, miközben a homlokát az enyémnek támasztotta.

– Akkor dugj meg – suttogtam.

– Jézusom, igen.

Felemelt, és én a dereka köré fontam a lábaimat, a karjaimat pedig a nyaka köré. Egyik kezével a hajamba túrva felé fordította a fejem, hogy ismét szenvedélyes csókban részesítse az ajkamat.

Tett pár lépést miközben csókolóztunk, aztán lehajolt, és a hátam a matracnak ütközött. Hátralépett, azonnal hiányzott a teste melegsége. Nagyon szerettem volna azt visszakapni, és hogy soha többé ne hagyjon el. Kinyújtottam felé a kezem.

– Várj édesem. – Hallottam, ahogy a nadrágja a padlóra esik, aztán a farmeromhoz nyúlt. Kigombolta és lecsúsztatta a lábamon a bugyimmal együtt.

Újra az árnyéka felé nyúlva mondtam: – Blue.

– Bassza meg, bébi – nyögött fel.

Ekkor tudatosult bennem, hogy csak áll felettem és engem néz.

Elmosolyodtam, mert ez határozottan úgy hangzott, hogy tetszik neki a látvány.

Ami miatt azt kívántam, bárcsak láthatnám őt.

– Csússz odébb édesem, és fordulj a hasadra.

Vigyorogva tettem, amit mondott, mert teljesen készen álltam arra, ami most következik. Felmászott az ágyra, megfogta a bokámat, és szétnyitotta a lábaimat. Ziháltam, amikor mindkét lábamon végigsimította a kezét, majd nyöszörögtem, amikor mindkét oldalról egy-egy ujjal cirógatta a puncimat. Megmasszírozta a combjaimat, én pedig kicsit lejjebb vonaglottam, mert azt akartam, hogy a lábaim között érintsen meg.

– Türelem, édesem – morogta Blue halkan, hangja vággyal teli, amit csodálatos volt hallani.

– Ne, kérlek, Blue.

– Ó, a pokolba is, bébi! – A mellkasának melege a hátamhoz simult, ahogy fölém hajolt, miközben két ujját egyenesen a puncimba csúsztatta. Hátrahajoltam, amit a halántékomra adott csókkal jutalmazott. – Édesem olyan nedves vagy és teljesen készen állsz. Krisztusom, bébi, imádom a puncidat.

– Hmm – volt az egyetlen válaszom, mert épp behajlította az ujjait, és eltalálta a megfelelő pontot. A mellkasa elhúzódott a hátamtól, és éreztem, ahogy az ajka végigköveti a gerincemet. Aztán megcsókolta a fenekemet, hogy utána a következő másodpercben beleharapjon, amitől felsikoltottam: – Blue.

Kivette az ujját belőlem, és szopogató hangot hallottam.

Ó, Istenem, lenyalta a nedvemet az ujjairól?

Felszisszent, majd válaszolt a gondolataimra. – Édes, mint a cukor; ilyen az ízed.

Ismét fölöttem volt. – Tárd szélesebbre, bébi – mondta. Szélesebbre nyitottam a lábaimat. A farkának hegyét a bejáratomnál tartva megkérdezte: – Készen állsz, hogy a magamévá tegyem a tested, édesem?

– Igen – nyögtem.

– Jézusom, te is édes vagy – nyögte, és előrenyomult.

A farka lassan hatolt be; a falaim teljesen körülölelték. Mennyei volt. –Bassza meg, soha nem fogom megunni a testedet.

– Ó, Istenem, Blue. Basszál meg, kérlek.

– Keményen akarod? – kérdezte.

Úgy akartam, és kezdtem türelmetlen lenni. Nem mozdult, csak bennem volt. Bár imádtam az érzést, ahogy a végsőkig kitölt, mégis többet akartam. – Kérlek, kérlek, dugj meg keményen, Blue.

– Igen, bébi?

– Igen – morogtam.

Kuncogott, de abbahagyta, amikor visszahúzódott a testem mélyéről, majd előrenyomult.

– Istenem, igen! – sikoltottam, miközben keményen baszott tovább, újra és újra belém hatolva.

A keze a hajamba markolt, hátrarántotta a fejemet, hogy jobban fölém hajolhasson, és ahogy a testemet kisajátította, a számat is magához ragadta. Az egész olyan elsöprő volt, hogy azonnal elélveztem. A szája elnyelte a kiáltásomat, puncim tocsogó falai fejni kezdték a farkát.

– A francba, ah! Basszus, igeeeen! Olyan jó érzés a puncid – nyögte. – Kibaszottul gyönyörű. Imádom látni, ahogy elélvezel, édesem, de még van egy ilyen benned – parancsolta, miközben tovább mozgott bennem.

– Blue, ez már túl sok – nyöszörögtem, és az ágyneműbe markoltam.

– Nem, Clary, nem az. Meg tudod csinálni, édesem. Csak érezd. Érezd, ahogy a farkam beléd hatol.

– Érzem. Ó, a pokolba is, igen, Blue.

– Igen, bébi – morogta. – A nőm érez engem. – A mellkasával teljesen nekem támaszkodott. Éreztem, ahogy a keze alánk siklott, majd az ujja már a csiklómat ingerelte.

– Ó, ó... igen, Blue, igen! – kiáltottam.

– Ez az, bassza meg, igen! – mondta, majd a fülcimpámba harapott, egy újabb orgazmust csalva ki a testemből.

– Basszus, igen, igen, a falaid körém szorulnak, bébi. Bassza meg, mindjárt elélvezek. Elélvezek tőled, édesem. Igeeeen – nyögött fel.

Mindketten nagy levegőt vettünk, ahogy visszatértünk a földre. Blue felnyögött, ahogy lecsúszott a hátamról, és ledőlt mellém az ágyra.

– A fenébe, asszony – sóhajtott fel.

Kuncogva odagurultam, a mellkasára hajtottam a fejem, és éreztem, ahogy a magja egy része kicsurog a testemből. – Itt az ideje beszélgetni? – kérdeztem.

Kitört belőle a nevetés. – A francba. Adj egy kis időt, aztán majd beszélgetünk.

– Oké. – ásítottam, és még szorosabban odabújtam hozzá.

Több, mint elégedett voltam, hogy így tegyek. A nővérem a barátaival együtt be volt zárva. Biztonságban voltam, és annak a férfinak a karjaiban, akit szerettem. A beszélgetés határozottan várhat, gondoltam, miközben álomba merültem.

Álmos kábulatomba kopogás hasított, és az ágy megmozdult, amikor Blue kimászott belőle. Reméltem, hogy előbb eszébe jut, felöltözni, de túl álmos voltam, hogy bármit is mondjak.

Az ajtó kinyílt, majd zihálást hallottam. – Ó, ööö, te...– Elfojtottam a kuncogást, mert még sosem hallottam Juliant dadogni.

– Szia – morogta Blue. – Szemeket ide fel, ember.

– Hát mégis, mit vársz, amikor előttem kérkedsz? Olyan, mint egy... hoppá. – A férfi felnevetett.

– Julian – csattant fel. – A francba, ember, nézz a szemembe, a kurva életbe, és mondd, hogy mi a faszt keresel itt!

– Tudod te, milyen kemény, akarom mondani nehéz ez? – Megint kitört belőle a nevetés, és levegő után kapkodott. Én a takaró alá bújtam, és halkan nevettem. – Nem rád célzok, te nem vagy kemény... vagyis nem tudok róla. Bár, ha levennéd a kezed...

– Julian – förmedt rá Blue.

– Igen, jól van. Azért jöttem, hogy megnézzem, hogy van az én boglárkám. De nyilvánvalóan jól gondoskodsz róla. – Blue morgott. – Elmondtad neki, mi történt? – kérdezte suttogva. Azonban mivel Julian szeretett hangos lenni, így a suttogása nem volt éppen halk.

A szoba egy másodpercig néma maradt, aztán Blue azt mondta: – Nem, még nem.

– Talán előbb mondd el neki a rossz hírt...tudod... bumm, és csak utána mondd el a jó hírt. Akarod, hogy maradjak?

Rossz hír?

– Nem, ember, minden rendben. Majd én elintézem az egészet. Hogy vagy egyébként?

Témát váltott; azt hiszem, Julian vállat vont. Miért kérdezte volna Blue, hogy hogy van?

– Minden oké, azt hiszem... szerinted... szerinted utálni fog engem? – Úgy éreztem, hogy a szívem tényleg megszakad, amikor ilyen szomorúnak hallottam Juliant.

Hogy gondolhatta, hogy utálni fogom? Ő segített engem megmenteni. Már az elejétől fogva mellettem volt. Segített megmutatni nekem, hogy az életnek volt napos oldala is.

– Nem, Julian. Biztos vagyok benne, hogy ha elmagyarázod, mi késztetett erre, és hogy meg akartad védeni őt, meg fogja érteni.

– Köszönöm, Blue – mondta Julian mosollyal a hangjában, majd hozzátette: – Tudod, maradhatnék, hogy szórakoztassalak, amíg fel nem ébred.

– Jézusom, te aztán nem hagyod abba. Mit szól ehhez Mattie?

– Ó, tudja, hogy milyen flörtölős vagyok. De teljesen ártalmatlan. Csak szeretem látni a reakciókat. Felbecsülhetetlen. Az én Mattie-m azonban azt is tudja, hogyan elégítsen ki az ágyban. Épp ma reggel...

– Bassza meg! Viszlát, Julian! – kiáltotta Blue, és becsapta az ajtót.

Mosolyogva dobtam le a takarót, mert tudtam, hogy Blue az ágy felé fog fordulni.

– Hallottad az egészet?

– Igen. Tényleg úgy álltál ott, hogy a kezeden kívül semmi más nem takarta el a...farkadat?

Léptei közeledtek, majd a súlya rám nehezedett.

Széttettem a lábaim, hogy helyet csináljak, és ő pedig előrenyomult, kemény farkát a redőimhez és a csiklómhoz csúsztatva.

– Ezt igennek veszem – nevettem fel. – Julian imádta volna a műsort. Szerintem, erről később még hallani fogok.

Blue halkan morgott. – Az a fickó... néha egyszerűen nem tudom, hogyan viszonyuljak hozzá. De azt tudom, hogy bármit megtenne, hogy gondoskodjon a nőmről, szóval azt hiszem, az én szememben rendben van.

A mosolyom elhalványult. – Blue, mire gondolt? Miért gondolta, hogy gyűlölhetem őt?

– A francba, reméltem egy kicsit még játszadozunk, mielőtt komolyra fordulna a dolog. Nem akarsz felöltözni, mielőtt beszélgetünk?

– Nem.

– Oké, édesem. – Lemászott rólam, hogy leüljön mellém. Blue felhúzta a lepedőbe tekert testemet, és az ölébe ültetett.

A karja a derekam köré fonódott.

– Két dolgot kell mondanom neked, és ettől a két dologtól eldobod az agyad, bébi. Szóval készülj fel, oké?

A komoly hangnemétől nem hittem, hogy tudok felkészülni. Tudtam, hogy amit mondani fog, az meg fogja változtatni a dolgokat, csak azt nem tudtam, hogyan. Mégis azt mondtam: – Rendben, Blue.

– A pokolba is, nem könnyű lassan beavatni téged, úgyhogy csak kimondom. – Amikor bólintottam, vett egy mély levegőt, és így szólt: – Amikor bementem Vi irodájába, Deannát és Juliant már ott találtam. Beszélni akartak a nővéreddel, és mivel tudok seggfej is lenni, és azért, amit a nőmmel tett, megengedtem nekik, hogy bejöjjenek velem, mert úgy gondoltam, hogy Mocskosszáj majd megmondja Amynek a magáét. Így is tett... de nem ő volt az, akitől a szar is megállt bennem.

– Ki volt az?

– Vadmacska jött be, hogy elmondja, hogy hamarosan orvoshoz kell menned. Bólintottam, mire ő folytatta: – Rendben, nos, amikor a nővéred valami olyan dolgot mondott, mindenki kiborult.

– Mit mondott?

– Erre is mindjárt rátérünk. Clary, bébi, annyi ember szívét nyerted el ilyen kibaszott rövid idő alatt, hogy mindannyian vöröset láttunk. Már épp azon voltam, hogy széttépem, amikor Vadmacska elkezdte pofozni és ordítozni vele, hogy soha nem érdemelt meg téged testvérként. Kibaszott csodálatos volt. Amióta ismerem Zarát, még sosem láttam, hogy így kiakadt volna. Teljesen átment anyatigrisbe.

Ó... wow. Rossz voltam, mert tetszett, hogy Zara a nővéremet veri miattam? Szörnyen éreztem magam, amiért nem utáltam a gondolatot... de nem utáltam. Ha valami, akkor ez teljesen felmelegített. Ettől rossz ember vagyok?

– Minden rendben eddig, Clary? A nővéredről van szó.

– Tudom, kicsim. De...ő sosem volt jó testvér, Blue. El akart adni engem – suttogtam a szobába.

A nővérem el akart adni.

Ezen sosem fogom túltenni magam.

– Jó, örülök, hogy ezt mondtad. Mert szerintem ez, plusz az a szarság, amit a nővéred mondott abban a szobában, elindított valamit Julianben, és az nagyon durva volt, bébi. Teljesen elvesztette az eszét, és egy ideig nem sikerült visszahozni. De, Clary... amikor begőzölt, kivette a pisztolyomat a tokjából, és sípcsonton lőtte a nővéredet.

A levegő olyan hirtelen szakadt ki a tüdőmből, hogy köhögve próbáltam ismét lélegzethez jutni. Blue kiegyenesített, és megdörzsölte a hátamat. – Clary, kicsim, jól vagy?

– Én-én...– Egy pillanatra felemeltem a kezem, jelezve, hogy várjon, amíg összeszedem magam. Ezalatt az idő alatt elszabadultak a gondolataim.

Julian...az édes, gondoskodó Julian sípcsonton lőtte a nővéremet.

Felvett egy pisztolyt, és lelőtte a testvéremet.

Ó, Istenem, remélem, jól van Julian.

Mi a fene játszódhatott le a fejében? Nagy dolognak kellett lennie, hogy ez bekövetkezzen. El sem tudtam képzelni, hogy Julian fegyvert vegyen a kezébe, nemhogy lőjön vele. Látnom kellett őt, beszélnem vele.

A szemem tágra nyílt, amikor rájöttem valamire.

Nem is aggódtam, hogy milyen fájdalmai vannak a nővéremnek, vagy hogy egyáltalán jól van-e. Csak Julian járt a fejembe.

És ez sokat elárult.

Szörnyű ezt kimondani, de ha lelövik, talán másképp reagáltam volna. De miután megtudtam, hogy mit tett velem, és mi áll e mögött, plusz még a szüleink halála is, az a szeretet, amit a testvérem iránt éreztem, mintha megszűnt volna.

Soha nem ismertem még ennyire szörnyű embert.

Csak most fogtam fel, hogy ez a saját testvérem volt.

– Édesem?

Felé fordultam, és azt mondtam: – Jól vagyok.

A teste megrándult, mintha sokkoltam volna. – Biztos vagy benne?

– Igen. Majd beszélek Juliannel.

– Kicsim?

– Tudnia kell, hogy nem érdekel, mit tett. Tudom, hogy egyrészt értem tette, másrészt, bármilyen okból kifolyólag, saját magáért tette. De valakit lelőni nagy traumát okozhat. Meg kell néznem, hogy jól van-e, és meg kell mondanom neki, hogy soha nem tudnék gyűlölni egy ilyen csodálatos embert.

Hirtelen Blue a mellkasához szorított. – Az istenit, te kurvára tökéletes vagy. Annyira féltem, bébi, annyira féltem, hogy rohansz hozzá, hogy megnézd, jól van-e, és akkor valahogy manipulálni fog majd, hogy távol maradj tőlünk... tőlem. De most már látom, hogy olyannak látod a ribanc nővéredet, amilyen valójában.

Bólintottam. – Egy borzalmas alak. Valaki, akit nem akarok többé az életemben. Valaki, akit soha többé nem akarok látni, vagy akivel soha többé nem akarok beszélni.

Hátrahúzódtam, hogy láthassa az arcom. – Most tovább kell lépnem. Vissza kell állítanom az életemet a rendes kerékvágásba, és meg kell tanulnom, hogyan éljek egyedül ezzel a fogyatékossággal. Nem mintha nem akarnám, hogy itt legyél, de...

Blue a számra tette a kezét.

A szemeim összeszűkültek. Mit csinált?

– Van még valami, amit el kell mondanom. – Elvette a kezét, és ismét a karjába zárt. – Emlékszel, hogy említettem, hogy mondott valamit a nővéred, ami felbosszantotta Zarát?

– Persze.

– Hát, basszus, bébi, már az elejétől fogva átvert téged.

– Ezt meg hogy érted? – kérdeztem. A testem tudta, hogy nem fog tetszeni Blue válasza; a szívem gyorsabban vert, és a testem megborzongott. Az alsó ajkamba harapva vártam a válaszát.

– Clary, ő azért vitt el a kórházból, mert meghallotta, hogy egy orvos azt mondta, hogy visszanyerheted a látásodat, ha rengeteget pihensz és megműtenek.

– Nem – sziszegtem.

– De igen, édesem – mondta, és végigsimította a karomat. – Az orvos, akihez jártál, csak kamu volt, a haverja egyik embere. Bébi, majd mi elviszünk egy igazi orvoshoz. Elintézzük ezt, és aztán... aztán újra látni fogsz.

Zokogás hasított belém. A kezembe temettem az arcomat, a könnyeim potyogtak, és a sírás rázta a testemet.

– Bassza meg, Clary?

Hazudott nekem. Egész idő alatt. Öt kibaszott évig vak voltam, pedig nem kellett volna. Öt kibaszott év a pokolban, amikor vele kellett élnem. Öt kibaszott év az életemből, amit elpazaroltam miatta.

Öt év.

Ó, Istenem.

Megtöröltem a kezemmel az arcom és kibontakoztam Blue öleléséből, majd a lepedőt a testemhez szorítva lemásztam az ágyról.

– Clary, kicsim?

– Blue – mondtam elfojtott hangon. A kezemet a derekam köré fontam. Nem tudtam, mit tegyek, mit higgyek, vagy egyáltalán, mit gondoljak.

Öt év.

– A pokolba, bébi – mondta Blue halkan, és éreztem, hogy mögém áll. Megfordított, és én a csupasz vállába temettem az arcom. Elfelejtettem, hogy meztelen.

– Látni fogok – motyogtam neki.

– Igen, édesem – válaszolta mosolyogva.

– Képes leszek rád nézni, és látni téged, bébi.

Kuncogott. – Lehet, hogy nem fog tetszeni, amit látsz.

Hátrahúzva a fejemet, összevont szemöldökkel néztem rá. – Sosem érdekelt, hogy nézel ki, Blue. Soha. Ami számít, az az, ahogyan velem bántál. Mióta a szüleim meghaltak, soha nem éreztem melegséget. Soha nem éreztem, hogy kívánatos vagyok, és soha nem éreztem magam biztonságban. Egészen addig, amíg nem jöttél te. Bármi történjék is, Blue, mindig is akarni foglak, mert te vagy a mindenem, mióta először megéreztelek abban a kávézóban.

– Krisztusom, édesem – morogta, és a homlokát az enyémhez döntötte.

– Te is az én mindenem vagy. Talán eltartott egy darabig, mire rájöttem, mert először azt hittem, hogy csak játszol velem. De aztán azon az első éjszakán, amikor a karjaimban tartottalak ebben az ágyban, felnyílt a szemem, és mindent magamba fogadtam. Most már te vagy a fény a szívemben, ami hozzád vezet.

A szívem elolvadt. Soha nem hallottam még ilyen édes szavakat.

– Mondd, hogy most már megdughatlak – mondta Blue, halk csábító hangon.

– Hamarosan...

– Clary – figyelmeztetett. – Szükségem van rád.

– És meg is fogsz kapni, hamarosan. Előbb beszélnem kell Juliannel.

– Jézusom, ahhoz jobb, ha felöltözöm.

 

Tizennyolcadik fejezet

Clarinda

Fordította: Sweety

Miután felöltöztünk, Blue kisétált velem az épületből, és átsétált velem az út túloldalára, Mattie és Julian házához. Bekopogott az ajtón, ami egy másodpercen belül kinyílt.

– Reméltem, hogy ma este eljössz – mondta Mattie. – Nagyon aggódik érted, Clary.

Bólintottam. – Már nem kell. Beszélhetnék vele egy kicsit? – Blue a derekamon lévő kezével felvezetett az utolsó lépcsőfokon. Hallottam, ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó, és Mattie-t éreztem a másik oldalamon.

– Drágám, remélem, nem haragszol, hogy ezt mondom, de tudnom kell, a párom érdekében. Kíméletes leszel vele? Sajnálja, amit tett, drágám, de aggódik, hogy tönkretette a köztetek lévő kapcsolatot. Ha azért vagy itt, hogy ezt elmondd neki... azt nem engedhetem. Meg kell védenem őt minden lehetséges módon.

Megfogtam a karomon lévő kezét, és azt mondtam: – Nem kell aggódnod, azért vagyok itt, hogy megszabadítsam minden kellemetlen érzésétől. Kizárt, hogy valaha is meg tudnám gyűlölni az emberedet. Túl sokat jelent nekem.

– Jézusom, köszönöm – szólalt meg, majd szorosan átölelt. – Megyek és megkeresem. Blue bevisz a konyhába, és mindjárt jövünk.

– Köszönöm – elmosolyodtam.

Leültem egy konyhai székre, Blue szorosan a hátam mögött állt. A keze a vállamon volt, hüvelykujjával gyengéden végigsimított a kulcscsontomon.

– Gyorsan intézd el, édesem.

Szipogva mondtam: – Blue.

– Nem. Nagyon gyorsan – morogta.

– Majd meglátjuk.

Lépések közeledtek. A citrusillatból ítélve először Julian sétált be a konyhába, majd Mattie, az óceánillatával.

– B-b-boglárka?

Megremegett az ajkam; olyan zaklatottnak tűnt a hangja. – Julian – suttogtam, és felé nyújtottam a karomat.

Gyors léptekkel közeledett, és már le is térdelt előttem, karjaival átkarolta a derekamat. Felé hajoltam, és átöleltem a hátát, egyik kezemmel fel-le simogattam. – Minden rendben van – suttogtam, miközben könnyek öntötték el a szemem. – Semmi sem tud megakadályozni abban, hogy törődjek veled. Semmi.

Bólintott az ölembe. A farmeremet nedvesnek éreztem, és ebből tudtam, hogy csendben sír a karjaimban.

Szipogva megkérdeztem a többieket: – Kaphatnánk egy percet? – Blue odahajolt hozzám, és megcsókolta a nyakamat, majd hallottam, ahogy Mattie-vel kisétált a szobából. Miközben Julian sírt, azt mondtam neki: – Azok után, amit Blue ma délután mondott, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tudok gyűlölni egy embert. De mégis gyűlölöm. A saját nővérem öt évet vett el az életemből. Az egyetlen örömöm az volt, amikor a könyvtárba mentem, és ez a fickó odajött hozzám, hogy idegesítsen. Bizonyos értelemben bosszantott, később rájöttem, hogy a szívemet is megérintette. Olyan módon, ami maradandó nyomot hagyott bennem. Olyan módon, hogy azt kívántam, bárcsak a családjának tagja lennék, a sajátom helyett. Julian, te fontos vagy nekem, ezért bármi történjék is, meg tudom bocsátani és el tudom felejteni, amit tettél, mert azért tetted, hogy megvédj engem, és ez nagyon sokat jelent nekem.

Megálltam, megnyaltam az ajkam, majd azt mondtam: – De, drágám, abból, amit nekem mondtak, valami más is lejátszódott benned abban a szobában, és szeretném, ha tudnád, hogy itt vagyok neked, ha bármikor beszélgetni szeretnél. Én azért vagyok itt, hogy megvédjelek téged bármilyen módon, ahogy te is engem. Itt vagyok neked... mindig.

Ekkor derült ki, hogy Julian, az egyetlen ember, akiről soha nem feltételeztem, hogy ilyen ijesztő és szomorú a múltja. Beavatott az életének egy olyan részébe, amely minden embert összetört volna a nagy nyomás alatt, különösen azok után, amin keresztülment. De aztán elmesélte, mi segítette át mindezen – Mattie. Ahogy Julian ott volt nekem a könyvtárban, Mattie is ott volt Julian mellett, és ettől még jobban megszerettem Mattie-t, mert ha ő nem lett volna, nem lett volna menedékem életem legszörnyűbb öt évének legrosszabb időszakában.

Blue volt a mindenem.

De Julian is ott volt vele együtt.

Ennek a két embernek köszönhetően a világom, az életem jobbra változott, ezért tudtam, hogy mindkettőjükért bármit megtennék.

Miután megittam a kávét, amit Julian készített, a bejárati ajtón dörömböltek. – Csajos este, húzzatok a picsába! – kiabált Deanna. Berontott a házba, és a konyha felé tartott.

– Á, a francokat, nem! Visszaviszem a nőmet a telepre – mondta Blue morgással a hangjában, nehézkes lépteivel követve Deanna lépéseit.

– Menj a picsába. Azt hallottam, hogy talán szükség lesz egy csajos estére, ezért vagyok itt. Hé, seggfej, és... ööö, Clary – mondta Deanna, amikor megállt valahol a konyhaajtó közelében. Elmosódott kontúrjából kiderült, hogy épp az ajtóban állt. Mögötte is állt egy másik, így nehezen lehetett megállapítani.

– Édesem, menjünk – sziszegte Blue.

– Nem megy el, Mr...

– Skies – mondtam.

– Bassza meg – mondta Blue.

A szoba egy másodpercig elcsendesedett, majd Julian kuncogása és Deanna hangos nevetése hasított át rajta. – Ó, Istenem, a vezetékneved Skies? – gúnyolódott Deanna, majd ismét felnevetett.

Hoppá. Azt hiszem, ezt senki sem tudta.

– Deanna Drake. Máskor ne hagyd ránk az összes cipekedést – hangzott Zara dühös hangja az elülső szobából.

– Ránk? Ki a faszom az a mi – csattant fel Blue. – Ó, Jézusom, dehogy. A nőm nem issza azt a szart, és az is biztos, hogy nem fog veletek inni. Ilyenkor kezdődnek a bajok.

– Ugyan már, Blue. Én még új vagyok a csapatban, úgyhogy megígérhetem, hogy kordában tartom őket – szólalt meg Ivy kedves, könnyed hangja a nappaliból.

Nevetnem kellett. Szegény emberemmel arra számítottunk, hogy egy nyugodt éjszakát töltünk együtt. Amúgy is éjszaka volt már; útközben rákérdeztem Blue-tól. Korábban két órát aludtunk, tehát este kilenc körül lehetett, amikor Deanna berontott az ajtón.

– Édesem, azonnal kelj fel. Megyünk.

– Blue.

– Nem, kurvára nem.

– Idefigyelj, te seggfej– kezdte Deanna. – Ha egyetlen kérdésre helyesen tudsz válaszolni, akkor egész éjjel foghatod a csajodat, és egész éjjel dughattok, mint a nyulak.

– Rendben – sziszegte összeszorított fogain keresztül.

– Clary bármilyen módon, alakban vagy formában teljesen kiborult mindattól, ami történt?

Az alsó ajkamba haraptam, és a földre néztem. Nem tettem. Oké, egy kicsit igen. De ez elég volt? Akkor elnyomtam magamba, mert tisztában voltam vele, hogy erre nincs időm. Juliannek megnyugtatásra volt szüksége, ezért először hozzá indultam.

Szóval, még mindig szükségem lenne arra, hogy... kiboruljak?

Nem voltam biztos a válaszban.

– Nem – mondta Blue.

– Haver – sóhajtott szomorúan Deanna –, szüksége van rá. Tudom, és Zara is tudja, hogy szüksége van arra, hogy berúgjon, üvöltsön, ordítson, sírjon és tomboljon, és szüksége van arra, hogy a barátnői is vele tartsanak. Nyugodtan maradhatsz, de ez őrületes lesz. Mert nem csak a ribanc nővéréről fogunk beszélgetni, hanem a pasijainkról, a farkukról és arról, hogy mennyire jól csinálják. Felkészültél erre?

– Um...– kezdtem. – Még sosem voltam részeg.

– Szent dögös Robin Hoodok. Most ugye csak viccelsz, boglárka? – kérdezte Julian, aki szemben ült velem.

– Nem viccelek.

– Hát a francba– nevetett Deanna. – Imádni fogod, és aztán a pasid is imádni fog minket, amikor élvezheti a részeg, vad szexet a nőjével.

Meglepődtem. Deanna sosem fogta vissza magát; mindent kimondott, és nem érdekelte, mit gondolnak róla. Igazából ezt csodáltam benne, kivéve, amikor zavaromban éppen elvörösödtem.

– Bassza meg – panaszkodott Blue. – Oké, azt hiszem, végül is mindketten megkapjuk, amit akarunk.

– Blue – csattantam fel.

– Mi az, édesem?

– Nem mondhatsz ilyeneket.

– Mi a fasz van, bébi? Mocskosszáj épp most mondta, hogy a farkamról fogsz beszélni, meg arról, hogy milyen jól csinálom, és azt akarod, hogy utána maradjak távol tőled?

– Az más – vonogattam a vállamat.

– A szentségit, erősítésre lesz szükségem. Hívom a többieket. Kurva nagy szükségem van egy rakás emberre, ehhez az éjszakához – mondta, és hallgattam a távolodó lépteit, amelyek egyenesen kifelé vezettek a bejárati ajtón.

– Kezdődjön a buli – kiáltotta Deanna.

Valahol hallottam, hogy Mattie felsóhajtott, és megkérdezte:– Minek is hívtam fel őket? Mosolyognom kellett. Annyi szeretet volt ebben a családban, és ez teljesen virágba borította a szívemet, mert most már én is részese voltam.

Egy kéz megérintette a karomat, és én kissé megugrottam. – Bocsánat, drágám – mondta Ivy –, de azon gondolkodtam, hogy te is ugyanúgy félsz-e ettől, mint én.

– Talán csak egy kicsit – suttogtam.

– Ó, ne aggódjatok, ti ketten. Csak egyszer fordult elő, hogy egy részeges éjszakán történt valami – mondta Zara.

– Mi volt az? – kérdezte meg Ivy, szavakba formálva a gondolataimat.

– A mi kis anyatigrisünket sokkolták és elrabolták. De végül is minden rendben ment. A férfi, aki elrabolta, a volt pasija.

– Ó, Istenem – lihegte Ivy. Úgy tűnt, megint pontosan az én gondolataimat fogalmazta meg.