23.-24. Fejezet

 

Huszonharmadik fejezet

Blue

Két hónappal később

Fordította: Sweety

Egyedül ültem a bárpultnál, egy hűsítő sör mellett, miközben vártam, hogy Clary végezzen a fodrásznál, és a gondolataim a tegnapi beszélgetésen jártak, amit Talonnal a garázsban folytattunk egy rozoga autó szerelése közben.

– Hogy mennek a dolgok a nőddel? – kérdezte.

Már a nőm említése is mosolyt csalt az arcomra.

– Nagyon jól, testvér. Soha nem gondoltam volna, hogy találok egy nőt, akivel boldog lehetek, de megtaláltam, és ezt semmiképp sem akarom elveszíteni.

– Meséltél neki a bírósági ügyről?

Sóhajtottam. – A francba, igen. Már nem titkolok előle semmit. Elmondtam neki rögtön, amikor értesültem róla, két nappal ezelőtt. Amikor megtudta, hogy a nővére és Henry tíz évet kaptak emberrablásért és gyilkossági kísérletért, először megdöbbent, aztán vállat vont, és azt mondta: ,,Oké.”. Nem hiszem, hogy tényleg feldolgozta ezt.

,,Erről beszélgettünk tegnap este Zarával. Igen, haver. Zara kérdezte erről a tegnapi találkozójukon, és szerinte Claryt nem igazán érdekli, mert az életének az a szakasza már lezárult, és nem akar most újra foglalkozni vele, mert új, és boldog élete van... a pasijával – vigyorgott.

Kuncogtam, és azt mondtam: –Kurvára jó ezt tudni.

Ő is nevetett. – Ne aggódj. – Ismét a motor fölé hajolt, és meghúzott néhány csavart.

– Tegnap este beszéltem Memphisszel is.

– És jól kezeli ezt az egészet?  kérdeztem.

– Igen, átkozottul jól.

– Mondtam, hogy alkalmas lesz a Prez posztjára.

– Oké, rendben, seggfej, néha neked is igazad lehet. Hogy viseled az anyáddal való kapcsolatát?

– Még mindig kibaszottul kiakaszt, de jót tett neki. Igazából arra gondoltam, hogy megint elviszem hozzájuk Claryt. Anya imádta őt.

– Értem én, miért; nagyon jót tesz neked.

Vigyorogva mondtam: – Igen, tudom.

Pár pillanatig még dolgoztunk, aztán Talon teljesen lesokkolt, amikor megkérdezte: – Mikor húzol gyűrűt az ujjára, hogy minden pasi tudja, hogy a tiéd?

Majdnem megfulladtam a saját nyálamtól, de azt mondtam: – Á, hamarosan, azt hiszem.

Már kurvára elegem volt abból, hogy a férfiak megnézik őt, aztán megnézik a gyűrűsujját, hogy foglalt-e.

– Testvér, kurvára észrevettem, hogy a szingli testvérek milyen szemet vetnek rá. Csak arra várnak, hogy elcseszd.

– Ez kurvára nem fog megtörténni – morogtam.

Talon vigyorgott. – Haver, csak vicceltem. Az összes testvér tudja, hogy elvágnád a torkukat, ha bármivel is próbálkoznának.

– Ja, te pöcs, kösz, hogy felhúztál.

De igaza volt. Egyre többet gondolkodtam azon, hogy gyűrűt húzzak az Old Ladym ujjára. Ez az idő hamarosan el jön.

– Hé, még egy sört – kiáltottam a csaposnak. Megemeltem az államat, miközben a telefonom csörögni kezdett a zsebemben. Mosolyogva húztam ki, mert azt hittem, hogy a nőm lesz az.

Kurvára tévedtem.

Egy magánszám volt, ezért csak beleszóltam: – Igen?

– Blue – húzta el a nevemet egy mély hang.

– Ki az? – kérdeztem bosszús hangon.

– Fáj, hogy nem emlékszel a hangomra – mondta mosolyogva, – főleg azok után, hogy a szart is kiverted belőlem. – A testem megmerevedett. – Ó, hát, gondolom, majd emlékszel rám, amikor megtudod, hogy nálam van az idióta öcséd.

Bassza meg!

– Motley – ugattam.

– Ó, Blue, most meghatódtam. Emlékszel rám.

– Mi a faszt akarsz az öcsémmel?

Kuncogott. – Annyi mindent tanultam az elmúlt hetekben, testvér.

– Nem vagyok a testvéred. Mondd meg, mit akarsz, de ha bántod az én öcsémet, kurvára kinyírlak.

– Most nincs idő a fenyegetős dumádra, Blue. Akkor nincs, ha én vagyok lépéselőnyben.

– Mi. A. Kibaszott. Faszt. Akarsz? – Ököllel az asztalra csaptam. A pokolba is, ha egy ujjal is hozzá ér Jasonhöz, lassú és fájdalmas halála lesz.

– Van egy testvérem a sitten, aki az egyik barátoddal beszélgetett. Henryvel.

Kibaszott Krisztus.

– A nődet akarom az öcsédért cserébe.

Lehunytam a szemem, és lehuppantam a székemben.

A nőm vagy az öcsém.

Jézusom.

– Nem – mondtam.

A háttérben pisztolylövés hallatszott, és hallottam, hogy Jason a nevemet kiáltja.

– Várj, te kibaszott rohadék! – ordítottam a telefonba, miközben kiléptem a bárból. –Kurvára nem, mindegyikre. Engem kaphatsz helyette.

Röhögött. – Még szerencse, hogy a barátom elhibázta a lövést, és az öcséd még lélegzik. Mindazonáltal nem akarlak téged. Pokolian sok pénzt kereshetek a nődön, és ha már itt tartunk, közben még jól el is szórakozhatnék vele.

– Nekem több pénzem van, mint neki. Ha pénzt akarsz, kurvára rád írom az egészet, és aztán azt csinálsz velem, amit akarsz, ha látom, hogy az öcsém szabadon elsétál onnan.

– Nem igazán vagy az esetem...de szeretem a bosszút. Megegyeztünk, Blue. Gyere, engedd szabadon az öcsédet, és írd rám a pénzed.

– És akkor kihagyod ebből az egészből Claryt?

A férfi nevetett. – Becsszó, testvér.

Bassza meg!

Hazudott. Szemmel kellett tartanom a nőmet, méghozzá azonnal.

– Hová menjek?

Mondott egy címet Caroline Springsben, majd hozzátette: – De a helyedben egyedül jönnék, és nem mondanám el senkinek. Tovább állunk, amint ideérsz. És ha bármit tervezel, mielőtt ideérsz, számíts rá, hogy az öcséd halott lesz.

– Meg kell bizonyosodnom róla, hogy ő az, aki nálad van.

A telefont átadták valakinek, majd a szívem megdobbant, amikor meghallottam:

– Blue?

Jézus krisztus, a hangja ijedtnek tűnik. – Ne gyere ide, Blue. Maradj biztonságban, és hagyd ki ebből Claryt. Jól vagyok, Blue. Férfi vagyok. Kibírom ezt.

Ó, bassza meg!

A pokolba is, dehogy. Nem, nem, nem, nem.

– Jason, maradj erős a kedvemért, öcskös.

– Blue...

– Nem, haver. Tudom, hogy férfi vagy, de olyan férfi vagy, akinek vigyáznia kell anyára. Maradj erős. Hallasz engem? Mindjárt ott leszek.

– Oké, Blue. Ezt meg tudom tenni neked.

A francba, a francba, a francba!

Hazudott.

– Jason – morogtam.

– Szia, Blue. Szeretlek.

– Jason, ne...– A vonal megszakadt. A kibaszott vonal megszakadt a szívemmel együtt.

BASSZA MEG!

Viszketett a tenyerem, hogy eldobjam az istenverte telefonomat és megüssek valamit, de nem tettem semmit, mert sok mindent el kellett intéznem.

Megnyomtam egy gombot, és ismét a fülemhez szorítottam a telefont.

– Beszélj – mondta Talon.

– Motley-nél van az öcsém. Most megyek hozzá, remélhetőleg még azelőtt odaérek, mielőtt még Jason valami hülyeséget csinál. Pénzt akar. Azt akarta, hogy Claryt cseréljük el Jasonre. Henry elmondta neki, hogy van pénze. Én nemet mondtam, és hogy nekem több pénzem van. Beleegyezett, hogy én menjek Clary helyett, így átírom rá az összes pénzem, és így meglesz a bosszúja, amiért a szart is kivertem belőle. Látni akarom Claryt, most azonnal. Nem bízom abban a köcsögben. Hívd fel Memphist; legyen anya mellett. – Egy pillanatra szünetet tartottam. – Testvér, ha én nem...tudod, mit kell tenned. Vigyázz rájuk.

– Blue, testvér, kibaszottul el tudjuk mi is intézni ezt a faszt. Egyedül nem tudod megcsinálni. Tervet kell készítenünk. Gyere a rohadt telepre vissza, és majd kitalálunk valamit.

Felnézve az égre, azt mondtam: – Nem, egyedül megyek oda – majd letettem a telefont. Azonnal csörögni kezdett. Megnyomtam a befejezés gombot, és felhívtam a következő számot, mielőtt elindultam volna.

– Szia, bébi. Mindjárt végzek, még kb. 20 perc. Imádni fogod, Blue, és amikor majd ezt mondod, elvárom, hogy bebizonyítsd, mennyire szereted – mondta a nőm mosollyal a hangjában.

A torkom összeszorult. A francba, nagyon fog hiányozni.

Bassza meg! Hiányozni fog a vele való életem.

Már csak önző okból is azt kívántam, bárcsak már fel húztam volna azt a gyűrűt az ujjára.

– Clary – suttogtam.

– Blue, mi a baj?

Jézusom, már a hangomból tudta, hogy valami nincs rendben.

– Bébi, tudod, hogy szeretlek, ugye?

– Blue – csuklott el a hangja – megijesztesz, szépfiú. – Hallottam, ahogy elzavart valakit.

Vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam: – Pár napra el kell utaznom a városból. Családi szarság. Nem, mintha te nem lennél a családom, de ez olyasmi, amit csak én tudok megoldani. – Újabb lélegzetvétel. – Clary, te vagy a mindenem. Ezt soha ne felejtsd el.

– Blue, kérlek, bármi legyen is az, együtt meg tudjuk oldani. Kérlek, kicsim...kérlek, ne menj el nélkülem.

– Szeretlek, bébi.

– Blue, kérlek – suttogta a telefonba.

A pokolba is, most már sírt.

– Clary, szeretlek.

– Blue...

– Édesem, kérlek. Szeretlek.

– Én is szeretlek, Blue Skies. Jobban szeretlek, mint a saját életemet. De azt akarom, hogy várj meg engem. Azonnal indulok. Veled megyek. Veled kell lennem, Blue.

– Mindig veled leszek, Clarinda – mondtam, majd letettem a telefont.

Clarinda

Nem, kérlek, ne. Könnyes szemmel rohantam ki a fodrászüzletből. Valami baj volt, nagyon-nagyon nagy baj, és el kellett jutnom az emberemhez. Segítenem kellett neki.

A kocsiban vettem egy nagy levegőt, de rájöttem, hogy csak az időt vesztegetem. Csak reméltem, hogy még nem késtem el.

Istenem, kérlek, ne hagyd, hogy elkéssek.

Ahogy száguldottam az utcákon, felkaptam a telefonomat, és megnyomtam a hívás gombot. – Szia, drágám. Milyen lett a hajad? – kérdezte Zara.

– Valami baj van, Zara. Blue hívott, amíg a fodrásznál voltam, és azt mondta, mennyire szeret, és hogy én jelentek neki mindent. Zara... édesem, olyan letörtnek tűnt a hangja. Valami baj van, tudnom kell, hogy mi az. Azt mondta, hogy elutazik pár napra a városból. Megkértem, hogy várjon meg. Már úton vagyok a házunk felé. – Szünetet tartottam, majd folytattam. – Zara, félek. Tudom, hogy valami köze van a családjához, és félek, hogy ha nem vár meg, akkor egyedül indul el, és én nem látom többé. – Egy zokogás tört fel belőlem. – Nem tudom, mit tegyek. Nem veszíthetem el őt. Nem tudok nélküle élni, de tudom, hogy elment, és felveszi a kesztyűt, akármi is történt.

– Clary, figyelj rám. Hozom a lányokat. A házadnál találkozunk, és ha nem kapunk válaszokat, tudom, kiből kell kiszednünk.

– Oké, oké, köszönöm – válaszoltam, és az anyósülésre dobtam a telefont. Öt háztömbnyire voltam otthonról, és még sosem vezettem ilyen gyorsan Blue autóját. Behajtottam a kocsifelhajtóra, és kiszálltam, nyitva hagyva az ajtót. A ház felé rohantam, és megmozgattam a kilincset. Zárva volt.

Nem. Bassza meg, nem!

A fejem nekitámasztottam az ajtónak.

Zárva volt.

Ez azt jelentette, hogy elkéstem. Vagy már hazaért és elment, vagy eleve nem is jött haza. Bár meg kellett bizonyosodnom róla, ezért remegő kézzel kinyitottam kulccsal az ajtót, és belöktem. A háznak Blue illata volt, de hát ez megszokott. Eszeveszetten futottam egyik szobából a másikba, a nevét kiabálva.

Nem válaszolt.

– Clary? – kiabált Zara a bejárati ajtóból. Visszafutottam a hosszú folyosón a nappaliba, ahova épp besétált Zara, Deanna és Ivy.

– Nincs itt – kiáltottam. – Nincs itt, és tudom, hogy valami butaságot csinál, valami veszélyes dolgot. Most mit csináljak? Nem tudom, mit tegyek. – Térdre rogytam a kemény fapadlóra.

Deanna azonnal mellettem termett. – Megkeressük azt a faszt, és kitaláljuk, mi folyik itt, aztán ha megtaláltuk, letépem a farkát, és Juliannek adom karácsonyra. – Letérdelt mellém, és megsimogatta a hátamat. – Gyerünk, kelj fel. Tudjuk, hova kell mennünk, hogy megkapjuk a megfelelő válaszokat.

 

Huszonnegyedik fejezet

Blue

Fordította: Sweety

Leállítottam a Harley-met valami öreg, lepukkant kocsma felhajtójára. Az időjárásálló deszkákból épült ház, már jobb napokat is látott. Gyorsan lemászva, a bejárati ajtó felé vettem az irányt, de ekkor a garázsajtó nyitásának zaja keltette fel a figyelmemet. Arrafelé fordítottam a fejem, és Motley-t pillantottam meg, amint kifelé sétált. Megállt mellettem, és rám mosolygott. Egy fehér furgon indult felénk, aminek az oldalán valami vízvezeték-szerelő felirat volt.

Motley a fejével a furgon felé intett. – Szállj be hátra.

– Hol van az öcsém? – morogtam.

– Elviszünk hozzá. Szállj be hátra, Blue. – Néhány másik sráchoz fordult, akiket nem ismertem, és utasította őket: – Rakjátok be a motorját a másik furgonba. Nem akarom, hogy nyoma maradjon, hogy itt járt.

Amikor ökölbe szorított kézzel és dühös tekintettel a furgonhoz indultam, Motley hátrált egy lépést. Elmosolyodva adtam a tudtára, hogy észrevettem, majd a furgon oldalához sétáltam, és bemásztam hátra.

El kellett jutnom az öcsémhez.

Amint Motley beült az anyósülésre, elindultunk. Átadtak egy szemkötőt, és mondták, hogy vegyem fel. Tudtam, hogy arra várnak, hogy ellenkezzek, vagy vitatkozzam, de a pokolban semmit sem tehettem addig, amíg az öcsém nincs biztonságban.

Majdnem egy órán át utaztunk. A furgon megállt, az oldalajtóm kinyílt, és durván kirángattak belőle. A szememről levették a szemkötőt, és csak pislogtam a hirtelen vakító napsütéstől.

Körülnéztem, megvizsgálva a környezetet, és láttam, hogy egy erdős, bokros területen vagyunk valahol, és egy régi, lepusztult parasztház felé terelnek. A bejárati ajtó kinyílt, és egy másik fickó lépett ki, nyitva tartva az ajtót, miközben Motley átlökött a küszöbön.

Gúnyolódtam. – Mi az, nem fogsz átcipelni a küszöbön? Ez az első közös éjszakánk.

– Fogd be a pofád! – kiáltotta Motley, és betaszított jobbra egy másik ajtón.

Ekkor láttam meg az öcsémet.

És nem tetszett, ami a szemem elé tárult.

Véres volt és tele volt zúzódásokkal, a szoba sarkában egy matracon ült.

Egy ordítás hagyta el a tüdőmet, és elborult az agyam.

Bántották a testvéremet.

Vérzett miattuk az öcsém.

Kurvára megfizetnek ezért!

Kitépve magam Motley karjaiból nekiestem a legközelebbi fickónak, és üvöltve ütésről ütésre püföltem az arcát. Mikor már tudtam, hogy nem fog megmozdulni, talpra álltam, készen arra, hogy a következő köcsögöt is elintézzem.

– Blue! – üvöltött Motley.

Megfordultam, hogy mélyen a szemébe nézzek, a légzésem elnehezült. Azt akartam, hogy még több faszfej megfizessen. Azt akartam, hogy vér tapadjon a kezemhez azért, amit tettek. Azt akartam, hogy belefulladjanak a sok fájdalomba.

Egyenesen állva próbáltam megnyugodni, és hagyni, hogy a harag elhagyja a testem, mert Motley fegyvert szegezett az öcsémre.

– Jason? – szólítottam.

– Jól vagyok – suttogta, és megpróbált mosolyogni, de ez nem igazán sikerült. Fájdalmai voltak, és próbálta elrejteni, hogy ne lássam.

– Ez az ő hibája volt. Megpróbált megszökni. Ezt persze nem engedhettük.

– Úgy volt, hogy épségben szabadon távozhat, amikor megérkezem – vicsorítottam.

– Változott a terv. – Motley elvigyorodott, majd minden elsötétült, amikor tarkón vágtak.

A nappali közepén egy székhez kötözve tértem magamhoz. Kurvára rossz ötlet volt megrázni a fejemet, hogy kitisztuljon; a fájdalom lüktetett a tarkómon. Ettől függetlenül oldalra pillantottam, és láttam, hogy Jason egy koszos matracon fekszik.

Nem sikerült megvédenem őt.

Cserben hagytam az öcsémet.

Ez fájt. Nagyon fájt.

Motley berontott a szobába, kezében papírlapokkal. Odahúzott elém egy megrongált, régi dohányzóasztalt, lecsapta a papírokat, és egy tollat tartott. – Írd alá! – ugatott.

Nevettem. – Mi az, azt akarod, hogy a fogammal tartsam? Akkor kurvára nem fog hitelesnek tűnni.

– Ha eloldozlak, jobb, ha aláírod.

Sóhajtva azt mondtam: – Nem írok alá semmit, amíg az öcsém nem szabadul. – Oldalra rúgtam az asztalt. Jason felugrott a hangtól, ahogy a földhöz csapódott. Felült, és kettőnket nézett, ahogy egymásra meredtünk.

– Te hülye, kibaszott seggfej. Azt hiszed, annyira nagy szám, hogy Talon alatt vagy? Majd én megtanítom neked, hogy egy senki vagy. Semmid sem lesz, mire végzek veled – köpte Motley, miközben fölém hajolt.

Bassza meg! Belehaltam, hogy Jason mindennek a szemtanúja lesz.

Annak, hogy a bátyját kínozzák és verik.

– Te vagy az egyetlen hülye fasz, Motley – morogtam. – Ha én nem kapom meg, amit akarok, akkor te sem kapod meg.

Motley felnevetett. – Akkor majd megyek az édes barátnőd után. Láttalak kettőtöket sétálni az utcán anyáddal és a tesóddal. Mosolyogva, nevetve, boldogan. Ha nem írod át a nevemre az összes pénzt, akkor őt is elintézem, hogy megfizess.

– Kurvára hozzá ne merj nyúlni – üvöltöttem.

– Blue, Blue, csak csináld. Csak írd alá, Blue, kérlek – könyörgött az öcsém.

– Jason, ne.

– Úgyis meg fog ölni minket; legalább a bátyámmal az oldalamon megyek.

Bassza meg! A francba, a francba, a francba!

– Jason...

– Ne hagyd, hogy bántsa Claryt. Ő túl jó. Ne hagyd, hogy ezt tegye vele.

– Krisztusom – mondtam. – Sajnálom, Jason.

– Én nem sajnálom. Nem sajnálok semmit. Büszke vagyok rá, hogy a testvérem vagy. Akkor is eljöttél értem, amikor tudtad, hogy ebből nem fogunk kimászni. Szeretlek, Blue.

– Az istenit, én is szeretlek, kölyök.

– Igen, igen, ez nagyon édes meg minden, de írd alá a kibaszott papírokat! – kiabált Motley.

Jasontől elfordulva keményen Motley-ra szegeztem a tekintetem. Soha nem kapja meg, amit akar. Soha nem hagynám, hogy ez megtörténjen, mert tudtam, hogy Talon megtartja a szavát. Vigyázna Claryre, és vigyázna az anyánkra is... az utolsó leheletéig.

– Nem – suttogtam határozottan.

– Blue! – kiabált Jason.

– Jason, tesó. Hát nem látod? Motley már tudja, hogy nem írok alá semmit. Meg kellett volna ragadnia a lehetőséget Claryvel, de elég hülye volt ahhoz, hogy elfogadja az ajánlatomat. Soha nem fogja megkaparintani. Talon az élete árán is megvédi őt, és nem csak őt, hanem anyáról is gondoskodni fog. Ezt megígérte nekem, mielőtt idejöttem...és egy testvér sosem vonja vissza az ígéretét. Ugye, Motley?

Jason felnevetett.

De aztán Motley üvöltése töltötte be a szobát.

Mivel tudta, hogy soha nem kapja meg, amit akar, ideje volt a következő lépést megtennie.

És ez a lépés az életem végét jelentette.

Csakhogy harc nélkül már nem adom fel.

Egy pisztolyt húzott elő a háta mögül, és felemelte. Felálltam, magammal rántva a széket, amihez hozzá voltam kötözve, és Jason elé ugrottam, amikor lőtt.

Talon

Két órával korábban

Az irodám ajtaja kivágódott, majd becsapódott, miután Griz bevonult Stoke-kal, Killerrel, Pickkel, Billyvel és Dodge-dzsal. Amint Blue-val letettem a kibaszott telefont, már mozgósítottam és kivezényeltem az összes testvért.

A legtöbben már őt keresték, kettőjüket pedig – Judge-ot és Tankot –, Vi irodájába küldtem. Nem sokan tudtak róla, de az ő embereivel nyomkövetőket szereltettem a testvérek motorjaira, és hála az égnek, hogy így tettem. Amint megtudták, merre tart Blue, már pattanhatunk is fel a motorjainkra és indulhatunk.

– Felhívtad Memphist? – kérdezte Killer.

– Igen, testvér. A telepen volt, de már úton van a nőjéhez, és elmondja neki, hogy a fiai nagy szarban vannak. –Bassza meg ezt az istenverte helyzetet!

Jézusom, Blue épp egy kibaszott boldog pontra jutott, amikor egy másik seggfej tönkretette az egészet.

Meg fognak ezért fizetni. A vérükkel fognak fizetni.

Felállva a székemből mindent a padlóra söpörtem az asztalomról a padlóra. – Bassza meg! – kiáltottam.

– Talon, mi a faszért nem várt meg minket az a barom? Miért nem várta meg a segítséget? – csattant fel Griz.

Megrázva a fejemet, azt mondtam: – Szerintem aggódott, hogy elkésik. Aggódott, hogy az öccse valami őrültséget csinál.

– Bassza meg – sziszegte Stoke.

– Hol van Clary? – kérdezte Billy.

– Testvéreket küldtem ki, hogy keressék meg. Szükségem van rá, hogy szemmel tudjam tartani. Blue aggódott, hogy Motley őt is megpróbálja elkapni.

– Rohadék – morogta Pick.

Az ajtóm ismét kivágódott. Mindannyian arra nézve láttuk, hogy Clary vad szemekkel, Mocskosszáj elszánt szemekkel, Ivy dühös szemekkel, míg a nőm engem bámulva vonult be, és mindannyian nagyon pipák voltak.

– Nézd...– kezdtem bele.

– Nem akarom a baromságokat hallani – mondta Clary. – Az emberem felhívott, és hallottam valamit a hangjában, ami kiborított. Valami történik a családjával, és tudnom kell, hogy mi az, méghozzá most azonnal, hogy oda tudjak menni, segíteni neki.

– Billy, menj, hívd fel Shiftet, Gunt és Wattot, és mondd meg nekik, hogy Blue nője itt van épségben – parancsoltam. Billy megemelte az állát, és elhagyta a szobát.

– Clary, jó, hogy itt vagy. Blue azt akarja, hogy maradj itt és biztonságban légy.

– Mi folyik itt? – kérdezte Clary halkan.

– Nem biztos, hogy tudnod kellene.

– Nem biztos, hogy tudnom kéne? Nem vagy benne biztos, hogy tudnom kellene valamiről, ami az emberemet érinti? Valami, ami nyilvánvalóan felzaklatott titeket, hogy mindenki össze-vissza rohangáljon. Valami, ami rohadtul veszélyes, és amibe az emberem épp most sétált bele, baszd meg, és még mindig nem gondolod, hogy tudnom kéne?

– Jézusom, már értem, miért szeretett bele ennyire Blue – motyogta Stoke.

– Csak mondd el neki – szólalt meg a nőm.

– Cicus.

– Nem, édesem. Ha én lennék, tudni akarnám, és ha valaki nem mondaná el, akkor azt a személyt szívből gyűlölném, mert ha te lennél az, Talon, akkor én...– Megrázta a fejét: – ...az nem lenne jó. Kérlek, csak mondd el neki.

– Bassza meg – sziszegtem. – Rendben.

Clarinda

Még soha nem gyűlöltem senkit ennyire. Még a nővéremet sem.

De most, éppen azt az embert gyűlöltem, aki elvette tőlem az életemet, aki elvette a férfit, akit szerettem, és aki elvett egy ártatlan fiút a biztonságot nyújtó családjától csak azért, hogy bosszút álljon, mert nem volt elég férfi ahhoz, hogy egy istenverte motoros klubot vezessen. Mert lusta, aljas és mocskos volt minden tekintetben és formában.

Miután Talon és Griz mindent elmondtak, amit tudtak, készen álltam arra, hogy bármit és bárkit darabokra tépjek, hogy eljussak Blue-hoz és Jasonhez.

De aztán Talon közölte velem, hogy a kibaszott Motley Jasonért cserébe engem akart...a pénz miatt.

Miért kell mindennek a pénzről szólnia?

Blue elég okos volt ahhoz, hogy magát elcserélje rám, mert ha én tudom meg ezt előbb, akkor én is ott lettem volna, ahol Blue. Nem hagytam volna Jasont a kegyetlen fattyú kezei között.

Blue ismét megvédett engem.

Itt volt az ideje, hogy én is megvédjem őt.

Vissza kellett szereznem őt.

A helyzet egyetlen komikus oldala az volt, amikor Talon és az emberei megpróbáltak megakadályozni abban, hogy Blue megmentésére siessek, mert ekkor Ivy elém lépett, és kiosztotta őket.

Biztosan minden dühös érzelmet leolvasott az arcomról, mert mindent tolmácsolt, amit mondani akartam.

Kezét a karomra téve mellém lépett, és a szemében tüzes pillantással szólt Talonhoz, Grizhez, Stoke-hoz, Killerhez, Pickhez és Dodge-hoz.

– Ide figyeljetek, ti menő, tökös seggfejek! Felfogjuk, hogy mindent beleadva menni akartok, a motoros testvéretekről van szó, szóval természetesen megértjük. De nektek is meg kell értenetek, hogy Clarynek is részt kell vennie ebben az egészben. Az ő pasija van veszélyben, és már most megmondhatom, ha bármelyikőtökről lenne szó, mi is – mutatott ránk, Talon íróasztala előtt állókra – ugyanezt tennénk. Mindannyian átsegítettetek minket a poklon. Feláldoztátok magatokat a mi poklunkon keresztül; most rajtunk a sor, hogy áldozatot hozzunk. Nem azt mondom, hogy nélkületek fogunk bemenni és ostobán viselkedni. Fegyverekre és más cuccokra is szükségünk van. De amit mondani szeretnék, az az, hogy vagy elfogadjátok, hogy jövünk, nem csak miattatok, hanem Claryért is, vagy egyedül megyünk, és biztos vagyok benne, hogy mindannyian tisztába vagytok vele, hogy az épp olyan veszélyes lehet. Megígérhetem, hogy hallgatni fogunk rátok, azt tesszük, amit mondanak nekünk, és nem fogjuk elvonni a figyelmeteket, hogy biztonságban kijuttassátok Blue-t és Jasont. Mi leszünk a legjobb csapattársatok, akik valaha is akadtak. Figyelni fogunk... oké, én fogok, és biztos vagyok benne, hogy Clary és Zara is. Deannában már nem vagyok olyan biztos.

– Hé – csattant fel Deanna, majd felsóhajtott. – Ha én is benne vagyok, ígérem, hogy kurvára jól fogok viselkedni.

– Kérlek – könyörögtem. – Kérlek, hadd tegyük ezt meg most, hogy egy darabban visszahozhassam Blue-t. – Visszatartottam a késztetést, hogy sírva fakadjak annak gondolatára, hogy Blue-nak baja esik. Visszatartottam a zokogást, ami ki akart törni belőlem. Mindent visszatartottam, mert ezt meg akartam tenni. Ott kellett lennem, hogy segítsek az emberemnek.

– A francba, ezt még meg fogom bánni. – sóhajtott fel Talon. Grizhez fordult, és azt mondta: – Hívd fel a Vinél lévő testvéreket telefonon. Derítsd ki, merre tartanak, hogy elindulhassunk.

Ekkor mosolyogtam először Blue telefonhívása óta.