3.-4. Fejezet

 

Harmadik fejezet

Blue

Egy héttel később

Fordította: Sweety

A mellkasomból morgás tört elő. A telepen voltam, ahol rendezni akartak a testvéreim egy grillpartit Vadmacskának. Már egy hónapja, hogy megszületett Drake és Ruby, ezt akartuk együtt megünnepelni. Örültem, hogy itt lehetek, de nem tehettem róla, hogy szarul éreztem magam. Most találkoztam Killerel, azaz a bajtársam új nőjével, és azt kívántam, bárcsak én vesztettem volna el azt a fogadást. Mert akkor én találkoztam volna Ivyval, ahelyett a ribancok helyett, akik csak egy motoros faszra vágytak, és egy valódi, komoly nővel az oldalamon jelenhettem volna meg.

Amióta Zara belépett az életünkbe végeztem azzal az élettel. Maga a lénye, az őrültsége és az egyedisége olyan vágyat ébresztett bennem, amelyet még soha nem éreztem... de őt csak Talon érdekelte, ami kölcsönös volt. Örültem nekik, de bassza meg, én is ezt a boldogságot akartam magamnak.

Clarinda képe jelent meg a gondolataimba, de gyorsan elhessegettem magamtól. Nem jött el aznap reggel a kávézóba, és azóta sem. Balekként visszamentem még párszor, biztos, ami biztos. Nem tudtam mi volt ezzel a terve, de az kurvára biztos, hogy velem nem játszadozhat.

Mégis, a szépségétől elállt a lélegzetem.

A francba, már úgy beszélek, mint egy kibaszott puhapöcs. Legközelebb már Juliannel fogok konzultálni, hogy mit vegyek fel, meg miegymás.

Kibaszottul össze kellett szednem magam, és ki kellett vernem a fejemből a gondolatot, hogy találjak egy nőt. Nem sok rendes nő rohangál odakint, kevesen voltak, és a megtalálásukhoz a szerencsém, kurvára elhagyott.

Clary. Ó, a pokolba, dehogy. Nem fogok egy vak csaj után epekedni, akivel csak párszor találkoztam. Nem számít, mennyire állt fel a farkam a hangjától, a nevetésétől és a látványától.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy aznap véletlenül észrevettem, ahogy Henry, egy környékbeli drogos molesztálta.

Kibaszott dühösen mentem oda, hogy kitörjem a fasz nyakát. Még szerencse, hogy gyorsan lelépett.

Nyilvánvaló, hogy Clary a saját poklán ment keresztül, és valószínűleg nem kellett volna belekeverednem ebbe a szarba. Párszor azon tűnődtem, hogy miért rejtette a dögös testét egyszerű ruhák mögé, és miért hagyta kócosan a haját. Ami a leginkább aggaszt, hogy úgy tűnt, már napok óta nem aludt.

Mégis, gyönyörű volt.

Nem, ki kell vernem a fejemből. Ő volt az, aki felültetett. Különben is, esélyem sem volt rá, hogy újra találkozzak vele. Nem az a fajta voltam, aki üldözi a nőket.

Még ha akarom is.

Jézusom, nem, szükségem van egy stabil kapcsolatra.

Jézusom, hallod egyáltalán magad. Kibaszott buzi. Talán csak le kéne gyantáztatnom a seggemet és ennyi.

Megdörgöltem az arcom és kisétáltam hátra a többiekhez röhögni és csevegni. Odamentem Talonhoz, Grizhez, Killerhez, Stoke-hoz és Memphishez, akik épp grillezés közben lazítottak.

– Túl tetted magad rajta, hercegnő? – vigyorgott Stoke. Amikor bemutatták Ivyt, már tudtam, hogy megint lemaradtam egy rendes nőről, ezért rögtön le is léptem, amiért ez a köcsög azóta is ezzel cukkolt.

– Kapd be – morogtam halkan, mire a testvéreim felnevettek. Amíg vártuk, hogy megsüljön a hús, körbe állva beszélgettünk az üzletről, a lovaglásról, meg mindenféle szarságról. A szemem folyton a nők és a gyerekek felé tévedt. Mind boldognak tűntek. Összeszorult a gyomrom, ahogy láttam a párok közötti kibaszott szerelmes pillantásokat. Még a legújabb pár, Killer és a nője között is.

Megráztam a fejem, és a földre néztem. El kell tűnnöm innen, és megfektetnem valakit.

– Hé, Blue!

Felnézve láttam, hogy mosolyogva közeledett Mocskosszáj. Mostanában sokat mosolygott, amit jó volt látni. Ráadásul kevésbé viselkedett ribancként. Ezt határozottan még jobb volt látni.

– Mi a helyzet, Mocskosszáj? – kérdeztem, felé fordulva, amikor megállt előttem.

– Egy szívességet kérnék tőled.

– Drágám – morgott Griz a nőjére.

Nyilvánvalóan készült valamire. Magamban kuncogva kérdeztem: – Ó, igen, és mit?

– Tudod, a kocsim szerelőnél van. Szükségem van valakire, aki eljön értem a könyvtárba.

A szemeim tágra nyíltak. Grizre nézve láttam, hogy leplezni próbálja a vigyorát.

– A francba Mocskosszáj, neked van egy embered az ilyen szarságokra. Én nem vagyok taxis.

Megforgatta a szemét, és felsóhajtott. – Az én emberem elfoglalt.

– És én nem? – kérdeztem.

– Blue, ne legyél már seggfej. Csak gyere értem kedden a könyvtárba.

Megdörzsöltem a tarkómat, és azon tűnődtem, hirtelen miért lett olyan sürgős, hogy elhozzam az istenverte könyvtárból. Felnéztem rá, és elmosolyodtam. – Sajnos nem tudok. Pár napra elutazom a városból.

Griz, Talon és a többi testvérem nevetgélt, amikor Deanna csípőre tette a kezét, és mindenkin végignézett. A terve – bármi is volt az – kudarcot vallott.

– Jó, mindegy – csattant fel, és elsétált.

Grizhez fordultam, és megkérdeztem: – Mi volt ez az egész?

Kuncogva válaszolt: – Ne aggódj emiatt, testvér. Kétlem, hogy feladná, és tovább próbálkozik, bármi is történjen.

– Talán csak meg kéne tenned, amit kér, és elmenni a könyvtárba – javasolta Talon.

– Nem, inkább hagyom egy kicsit főni a levében. Az jót tenne Griznek.

Griz felhorkant. – Ja, köszi, pöcs.

Körös-körül felharsant a nevetés, és miután abbamaradt, Killer megkérdezte: – Tényleg elmész a városból?

– Igen, már itt az ideje meglátogatnom anyámat és az öcsémet.

Mindenki elkomolyodott. Talon felemelte felém az állát.

Anyám egy órányira élt innen. Élt – nem igazán nevezhetném életnek, inkább csak túlélt. Mentálisan instabil lett, amikor tizenhét évvel ezelőtt az apám megpróbálta megfojtani, miközben terhes volt az öcsémmel. Az oxigénhiány miatt az öcsém a normálisnál kicsit lassabban fejlődött. Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott. Jason még mindig egy okos kis szarházi, aki mindig túljárt az eszemen.

Átkozott szerencse, hogy épp látogatóban voltam a történtek estéjén, különben elszalasztottam volna a rohadékot, és nem lett volna lehetőségem a szart is kiverni belőle, mielőtt beviszik a börtönbe. De csak miután gondoskodtam anyámról, és elvitte a mentő. Apám egy részeges szerencsejátékos volt, egyszerűen csak egy aljas faszfej. Mindig is az volt. Gyermekkoromban sokszor láttam, hogy veri anyámat, aztán én is kaptam tőle, amikor hatéves lehettem. Soha nem értettem, hogy anyám miért maradt vele. Könyörögtem neki, hogy hagyja el...de nem tette. Azóta már csak az árnyéka annak a valaha volt szerető embernek.

Jason, aki hat hónap múlva lesz tizennyolc éves, még mindig anyával élt, de ott volt velük anya gondozója, a negyvenéves Adele is. Így legalább tudtam, hogy ha Jason csinálna valamit, Adele helyre tenné. Ha nem, akkor felhívna, és én rendbe tenném a dolgokat.

– Mikor indulsz? – kérdezte Stoke.

Megvontam a vállam. – Valamikor a napokban.

– Nem baj, ha veled megyek? – Mindannyian Memphisre néztünk. Ötvenkét évesen ő a legidősebb a csapatban, és már akkor a Hawks tagja volt, mielőtt Talon átvette az irányítást. Többek között ő is kurvára örült, hogy Talon jó útra terelte a klubot. Jó ember, bár én nem igazán töltöttem vele sok időt.

– Persze, semmi gond – válaszoltam.

– Király, Talon azt akarja, hogy ellenőrizzem a Caroline Springs-i Hawks telepét.

– Ne aggódj. Először odamegyünk, azután anyuékhoz megyünk.

Memphis lenyelt egy a korty sört. – Azt akarod, hogy én is menjek anyádhoz?

Az orromat ráncolva válaszoltam: – Ööö, igen.

– Megvárhatlak a klubban.

– Nem, tesó. Maradok egy-két éjszakát. Anyának van egy rakás szobája. Ott fogunk aludni a telep helyett.

Megvonta a vállát. – Rendben.

Nyújtózkodva azt mondtam: – Megyek is. Szükségem van egy körre.

Talán csak annyi kellett, hogy kitisztítsam a fejem, hogy a Harley-men üljek, miközben az utcákon száguldozom.

– Nincs miért aggódnod, testvér. Kösz, hogy eljöttél – mondta Talon.

Egy állemeléssel gyorsan elköszöntem a többiektől. Az az átkozott Nancy a szart is kiölelgette belőlem. Ez a nő kurvára tele volt szeretettel. Még Julian elől is menekülnöm kellett, amikor ő is megpróbált megölelni. Nem tudtam, hogy mi történt az emberekkel, de örültem, hogy egy kicsit kiszabadulok innen.

 

Negyedik fejezet

Clarinda

Két héttel később

Fordította: Sweety

Nem jelentkezett, én mégis csak rá gondoltam. Biztos voltam benne, hogy nem jutottam az eszébe, de akkor miért nem tudtam kiverni a fejemből?

Miért nem jött el? Talán történt is valami, ezért visszamentem a következő szombaton is. Amy a kocsiban várakozott és olvasott, míg én arra a férfira vártam, akivel esetleg kapcsolatban lehetnék, csakhogy ő nem jött el.

Amy és köztem legalább jobban alakult az elmúlt néhány hét. Mindent megtettem, hogy ne idegesítsem őt túlságosan. Igyekeztem nem az útjában lenni, és amikor megkért, hogy inkább a könyvtár előtt találkozzunk minden nap, hogy ne kelljen bejönnie, ezt is megtettem. Azt mondta, hogy utálja a buzi (az ő kifejezése, nem az enyém) képét, aki állandóan velem volt.

Pénteken annyira belefeledkeztem Juliannel a kedvenc színészeinkről folytatott beszélgetésünkbe, hogy észre sem vettem, hogy elszaladt az idő. Ráadásul az órám sem riasztott, amiből tudtam volna, hogy véget kell vetnem a szórakozásnak. Így nem számítottam a tarkómra érkező sallerra. Olyan erővel kaptam, amitől az asztal felé lódult a fejem és ha Julian nem fogja meg a homlokomat, az arcom az asztalon csattan.

– Hé – sziszegte Julian.

– Fogd be, te köcsög.

Kihúztam magam, és a nővérem dühös hangja felé fordultam. – Amy, mi folyik itt?

– Te hülye ribanc, mindig rád kell pazarolnom az időmet! – csattant fel mérgesen, és ismét tarkón vágott. A fájdalomtól odakaptam a fejemhez a kezem. – Miért nem voltál elöl? Azért kell kijönnöd, hogy ne vesztegessem azzal az időmet, hogy bejövök a szánalmas seggedért.

Összerezzentem, és hallottam, hogy Julian széke megcsikordul a padlón. Felállt, valószínűleg, hogy megvédjen. Éppen mondtam volna neki, hogy ne aggódjon, amikor újabb csattanást hallottam, de ezúttal a hátam mögül.

– Engedd el a kezem, te ribanc – förmedt rá Amy.

Egy nő gonosz kuncogása hallatszott, Deanna volt az. –  Ha még egyszer megütöd, letépem a melleidet, és lenyomom a torkodon – morogta.

– Tűnj innen, semmi közöd hozzá.

– Épp akkor lett közöm hozzá, amikor megütötted Clarindát.

Azt sem tudtam, hogy Deanna emlékszik a nevemre, és mégis megvédett.

De miért?

– Rinda, menjünk – hörögte Amy a becenevemet. Olyan erővel rántotta hátra a székemet, amiről nem hittem volna, hogy létezik. Majdnem leestem róla, amikor egy női kéz elkapta a karomat. Megint Deanna.

– Szerintem neked kellene menned – mondta Deanna határozottan. Tudtam, hogy a nővéremhez beszél, nem hozzám. – Clarinda marad.

– Nem, semmi baj – mondtam, és megpróbáltam megnyugtatni mindenkit, miközben felálltam a székemről.

– Clary, te édes butuska,senki nem emelhet rád kezet, még akkor sem, ha ő a nővéred – mondta Julian halkan mellettem. Nem is hallottam, hogy megkerülte az asztalt. Miközben Deanna és Amy veszekedtek egymással, Julian közelebb lépett.

– Kérlek, nem gondolta komolyan. Biztos rossz napja volt – mondtam.

– Édesem, nem mehetsz el vele, ha ilyen, főleg azok után, hogy az előbb láttuk, mit tett veled – könyörgött.

Jól esett, hogy törődik velem, de elszomorított, hogy tanúja volt annak, ahogy Amy bánt velem. Amy korábban csak párszor ütött meg, amikor nagyon dühös. Így megtanultam csendben maradni, amikor rossz kedve volt.

– Nem lesz semmi bajom – mondtam, és megragadtam a kezét, ami a karomon pihent.

Megnyugtatóan megszorítottam.

Éreztem, hogy megmozdult. Megfordította a kezemet, és valami kemény, téglalap alakú dolgot helyezett a tenyerembe. Azt suttogta: – Ez egy telefon és egy töltő. Már korábban oda akartam adni neked, amikor találkoztunk. Kis dinnyém, azt akarom, hogy a tiéd legyen, nincs vita. Ha bármikor, szükséged van valamire, csak nyomd meg az egyes gombot, és azonnal kapcsolni fog. Ez egy régi készülék, nem egy érintőképernyős szarság. Nem tévedhetsz. Próbáld ki később, amikor egyedül leszel, hogy megtanuld kezelni.

Könnybe lábadt a szemem, ez az édes ember tényleg törődött velem. Beleharaptam az alsó ajkamba, nehogy a karjaiba vessem magam, hogy ott zokogjak.

Ehelyett bólintottam, és a melltartómba csúsztattam a telefont meg a köréje tekert töltőt, mert tudtam, hogy onnan nem fog kiesni, és nem láthatja meg senki. Szerencsére elég kicsi volt, így nem dudorodott ki.

– Baszd meg, te kurva! Clarinda, most azonnal elmegyünk – sziszegte Amy, durván megragadta a karomat, és kirángatott a könyvtárból.

A négy hálószobás házunkhoz vezető út csendben telt. Ami egy cseppet sem tetszett. Amint Amy befordult a felhajtónkra, gyorsan kiszállt. Én lassan kimásztam, és rossz érzéssel a gyomromban készültem a bekövetkező összecsapásra.

Be is következett, amint beléptünk a nappaliba. A mi házunk, vagy mondjam inkább úgy, hogy Amy háza – többször emlékeztetett rá, hogy az övé – mindig friss virág, és sárgadinnye illatú volt. Itt mindig nyugodt voltam, de ahogy a következő szavak elhagyták a száját, nem éreztem mást, csak keserűséget és hidegséget.

– Soha többé nem mehetsz a könyvtárba. Utálom azokat az embereket, és jobb lenne, ha nem lennél a közelükben.

– Amy, kérlek, ők a barátaim.

– Nem! – kiáltotta. – Ők csak kihasználnak. Azt teszed, amit mondok neked...

– Amy – szakítottam félbe–, huszonnégy éves vagyok. Minden jogom megvan ahhoz, hogy ott és azzal legyek, ahol, és akivel akarok – magyaráztam.

Fenyegetően felnevetett. – Nincs. Hacsak nem akarod, hogy kirakjalak innen, ha nem csinálod azt, amit mondok.

Fenyegetésére kihúztam magam. – Ha ezt akarod, akkor elmegyek.

Mélyet sóhajtott, hallottam, hogy megmozdul, mellém lépett és megfogta a kezem.

– Rinda, tudod, hogy soha nem akarnám, hogy elmenj. – Gyanúsnak találtam a mézes-mázos hangnemét. – Csak állandóan aggódom érted. Mindkettőnknek időre van szüksége, hogy megnyugodjunk. Mi lenne, ha amíg én vacsorát főzök, te megfürödnél vagy ilyesmi?

A hirtelen megváltozott hozzáállása teljesen összezavart. Most először gondoltam arra, hogy Amy tudott valamit, vagy készült valamire.

Némán bólogatva elindultam kezemmel a falakat tapogatva az ismerős folyosón, a hálószobámmal szemben lévő fürdőszobáig. Kinyitottam az ajtót, odasétáltam a kádhoz, és megnyitottam a csapokat. Amíg a kád megtelt, visszamentem az ajtóhoz, és bezártam.

A mosdókagylóhoz lépve nekitámaszkodtam, és kihúztam a melltartómból a telefont. Láttam valaminek a körvonalait a kezemben, bár még a kezem is elég homályos volt.

Ez nehezebb lesz, mint gondoltam.

Megnyomtam egy gombot a tetején, a fülemhez nyomtam, de semmi sem történt. Újra megpróbáltam, és amikor hangot adott ki felugrottam. Felnéztem az ajtóra, és figyelmesen hallgatóztam. Nem hallottam lépéseket, tehát Amy nem érzékelte a zajt. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

Vettem egy nagy levegőt, lehunytam a szemem, és végigfuttattam az ujjaimat az összes gombon. Emlékeim szerint, amikor fiatalabb voltam, az ilyen típusú telefonoknak volt egy hívás és egy befejezés gomb a tetején, aztán középen volt a menü gomb. Megtapogattam és sikerült megtalálnom őket.

Az egyes gombnak közvetlenül a hívógomb alatt kell lennie. A hüvelykujjam átfutott rajta, ezért visszamentem és megnyomtam.

– Jól vagy, cukorszilva? – Julian hangját hallottam.

Megkönnyebbülten mosolyogtam. – Igen – csuklott el a hangom. Szerettem volna a könyvtárban Julian társaságában lenni. Őrülten sok gondolat és érzelem kavargott bennem.

– Ó, édes cseresznyés pite, biztos, hogy jól vagy?

Megköszörültem a torkomat, hogy válaszoljak: – Sajnálom, jól vagyok. Csak nagyon jó hallani a hangodat.

– A tiédet is, boglárka.

Kuncogtam. – Boglárka, ez tetszik. Apám is mindig így hívott.

– Akkor mostantól így foglak hívni. A lányomként örökbe fogadlak.

Halkan nevetve azt mondtam: – Julian, nem teheted. Túl öreg vagyok már.

Ő gúnyolódott. – Ó, bakker, hány éves vagy?

– Huszonnégy.

– Látod, én harminckilenc vagyok. Az apád lehetnék, ha egy szörnyeteggel lettem volna 15 évesen.

Mosolyogva mondtam: – Te megőrültél.

– Csak a legjobbak, boglárka. Egyik nap vagy este, Clary, szeretném, ha elmesélnéd, hogy miért a nővéreddel élsz együtt.

Beleharaptam az alsó ajkamba. – Egy nap – mondtam ki. Felemeltem a fejem, és a csobogó víz miatt ajtó felé fordulva hallgatództam. A nővérem közeledett. – Mennem kell.

– Majd beszélünk – válaszolta Julian, majd gyorsan letette a telefont.

Újra a melltartómba rejtettem a telefont, és elzártam a csapokat, amikor a nővérem bekopogott a fürdőszoba ajtaján.

– Igen? – szóltam.

– Meddig maradsz? A vacsora fél óra múlva kész.

– Igyekszem addigra elkészülni.

Nem válaszolt. Hallgattam, ahogy léptei távolodnak az ajtótól végig a folyosón. A pólómon keresztül megérintettem a telefont. Ez az apró tárgy lesz a mentőövem. Egy nap bátornak kellett lennem, és ki kellett szabadulnom a nővérem fogságából.

– Anya, apa, kérlek, nem találom a kulcsot. Ki kell jutnotok! – ordítottam az ajtón keresztül, miközben a tűz melege nyaldosta a testemet. Lehajoltam, miközben újabb köhögési roham jött rám.

– Boglárka, menned kell. Menj ki a házból! – kiabált apa, az ajtó túloldaláról.

– Nem, apa. Törd be az ajtót! – kiáltottam. Bár tudtam, hogy ez lehetetlen. Ez egy vastag, megerősített ajtó volt, hogy apa munkája biztonságban legyen másoktól és ne férhessen hozzá senki.

– Kislányom – szólt anyu –, most az egyszer hallgass apádra, és menekülj. Kérlek, a kedvünkért, Clarinda. A mi kedvünkért.

– Nem, nem, anya, nem tehetem. Csak meg kell találnom a kulcsot. – Köhögve, kétségbeesetten kutattam apa irodájának ajtaja melletti oldalsó asztalkán, ahová csak nem rég rejtették el a kulcsot. Most azonban eltűnt onnan.

Másodpercről másodpercre egyre melegebb lett. Fájt a mellkasom és égette a szemem a füst, és annak a gondolata, hogy nem tudok segíteni a szüleimen. Küzdöttem a könnyekkel és a szorongással, és tovább kutattam a holmik között. Nehezen láttam a sűrű füstön keresztül.

– Clarinda Glass, most azonnal menned kell – parancsolta apa, a hangja tele volt érzelemmel. Anya csúnyán köhögött. Tisztán hallottam a vastag ajtón keresztül, mert nagyon közel voltam hozzá.

– Az én kicsikém – mondta anya, miután levegőt kapott.

Négykézlábra ereszkedve mondogattam újra és újra: – Nem.

– Nagyon szeretünk, Clary, annyira szeretünk. Kérlek, mondd ezt el a nővérednek is –mondta apa.

Nehezen kaptam levegőt és minden annyira nehezen ment. Ököllel a padlót ütöttem, de szánalmasan gyenge ütés volt. Kezdtem elgyengülni, és nem tehettem semmit a szüleimért. – Mindkettőtöket szeretlek... szeretlek – suttogtam, miközben a testem oldalra dőlt.

A semmiből valaki felemelte a testemet a padlóról. Nagy nehezen kinyitottam a szemem és egy maszkos férfit láttam. – Minden rendben, drágám.

Próbáltam elmondani a tűzoltónak, hogy – A-a szüleim, ők...,– de elkéstem, mert ekkor összeomlott a világom.

Gyorsan kiegyenesedve levegő után kapkodtam. Ó, Istenem. Majdnem minden éjjel ugyanezt álmodtam, és egyes részei még mindig rejtélyesek voltak. Miért nem tudták a szüleim belülről kinyitni az ajtót? Valami bent tartotta őket? És miért nem találtam a kulcsot?

Valaki elvitte, de ki? Sok alkalmazott volt az egész házban. Apám ügyvéd volt, nagyon befolyásos ügyvéd, és elég sok pénzünk volt. Elárulta őket egy alkalmazott valamiért? Megölte őket?

Válaszokat azonban nem kaptam. Aznap este a házat megrengető robbanás, mindannyiukat elvitte. Semmire nem volt bizonyíték, csak a tűz okára. Vélhetően az apám irodája melletti szobában lévő gázkandalló meghibásodott és nem gyújtott be, amiből szivárgott a gáz. Ami begyújtotta a gázt, az a gyertya volt, amit anyám szeretett égetni a kandallón. Először a függönyök kaptak lángra, aztán a nyomás fokozódott, és bumm!

Az egyetlen probléma ezzel... hogy apám egy héttel az eset előtt ellenőrizte a kandallót.

Könyörögtem a rendőrségnek, a nővéremnek és a tűzoltóknak, hogy jobban vizsgáljanak meg mindent. Megtették, de nem találtak semmit.

Bumm!

Zaj hallatszott a szobámon kívülről, amitől felugrottam, és szorosabban magamhoz szorítottam a paplanomat.

– A francba, leejtettem valamit. Várj, megnézem, hogy alszik-e még.

Gyorsan hátradőltem, az orromig felhúztam a takarómat alvást színlelve. Amy kinyitotta az ajtómat, és bizonyára benézett, mert ekkor hallottam: – Még alszik. Szünetet tartott, ebből tudtam, hogy telefonál. Örültem, hogy nincs vele ott senki. Becsukta a hálószobám ajtaját. – Micsoda? Nem, rá kell ijeszteni, hogy velem akarjon maradni. Nem hagyhatom, hogy a lelépést fontolgassa. Szükségünk van a pénzre, amit a gondozásáért kapunk.

A szemem tágra nyílt, és még a lélegzetemet is visszatartottam, ahogy hallgattam őt.

A kezem öntudatlanul a párnám alatt lévő telefont kereste.

– Nem érdekel, hogy van-e dolgod. Azt akarom, hogy ez holnap megtörténjen. Ijessz rá, vagy nem látsz többé engem és a pénzt sem. Megértetted? – A hangja visszhangzott a folyosón. Ledobtam magamról a takarót, és a kezemet magam előtt tartva próbáltam zaj és sérülés mentesen az ajtóhoz rohanni. A fülemet az ajtóra tapasztottam és hallgatóztam. – Jó, akkor holnap találkozunk.

Szent szar! Mi történt? Mit mondott az előbb? A kezem a mellkasomra tettem, a szívem gyorsan vert. Olyan gyorsan, hogy belefájdult a mellkasom.

A nővérem... Amy. Megkért valakit, hogy ijesszen rám? A francba, a francba, a francba! Előrehajoltam, a térdemre támaszkodva próbáltam megnyugodni annyira, hogy tisztán tudjak gondolkodni.

Csak a pénz miatt akar itt tartani. Én nem érdeklem. A fenébe is, nem törődött velem. Hajlandó megijeszteni valakivel, hogy maradjak.

A düh felülkerekedett az érzéseimen, pedig a legszívesebben kiborulva a földre omlottam volna és sírtam volna a fájdalomtól.

A nővérem volt, a kurva életbe!

A nővérem!

Visszabotorkáltam az ágyamhoz, benyúltam a párnám alá, és elővettem a telefont. Segítségre volt szükségem, és Julian volt az egyetlen, aki segíthetett.

A fülemhez emeltem a telefont, miközben megnyomtam az egyes gombot.