5.-6. Fejezet

 

Ötödik fejezet

Blue

Egy héttel korábban

Fordította: Sweety

Az anyám látogatását elhalasztottuk, amíg az Ivyval kapcsolatos balhé véget nem ért. Hála az égnek, hogy elkaptuk az őt zaklató faszfejet, mielőtt még nagyobb kárt okozhatott volna. Ahhoz mégis eleget, hogy Killer és Stoke megruházza, amíg mi, testvérek csak álltunk és néztük. Szívás lesz, amikor a fickó a börtöncellában fel akar majd lélegezni. Volt még néhány testvérünk odabent, és biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű dolga Dr. Elbaszottnak, ha megpróbál életben maradni.

Az egyórás út Caroline Springsbe nem volt elég. Muszáj volt továbbrobognom, hogy érezzem, ahogy a szél fúj körülöttem, és a lábaim között a motor édes dübörgését, és hogy ne egy bizonyos vörös hajú lány körül járjon az agyam. De ott volt velem Memphis, és Talon azt akarta, hogy előbb jelentkezzen be a Hawks telepén.

Behajtottunk a drótkapun, és felhajtottunk a telephely bejáratához. A hely lepusztult volt. Hordók, dobozok és üvegek hevertek mindenfelé. Nem csak ez, de az egész terület elhanyagolt volt. Szarul nézett ki. Nem csoda, hogy Talon azt akarta, hogy Memphis itt legyen, mert az elnökük Motley, még Talon hívásaira sem válaszolt. Talon négy ausztrál telep nagyfőnöke volt, és elege lett azokból a szarságokból, amivel foglalkoznia kellett, amikor egy új elnök esküt tett. Motley csak három hónapja ült az elnöki székben, miután a régi elnököt megverte és megölte egy rivális klub.

Egyik faszfej sem hitte el, hogy már nem kereskedünk fegyverekkel, drogokkal és nőkkel. Még mindig úgy gondolták, hogy terület harcot kell vívniuk velünk.

Nos, pedig megtették, erre keményebben támadtunk, mert mi csak tisztán akartuk tartani a területünket. Főleg, mivel egyre több testvér kezdett letelepedni.

Lekászálódtam a Harley-ről, és Memphisre néztem. – Jézusom, mi a faszba sétálunk bele? – morogta.

Megráztam a fejem, és azt mondtam: – Nem tudom, haver, de az biztos, hogy nem leszünk tőle boldogok.

– Egyetértek. Na, akkor essünk túl rajta.

A sisakjainkat a Harley-kre letéve átsétáltunk a felhajtón keresztül a bejárati ajtóhoz. Gyorsan becsuktam az ajtót, mert az orrunkat megcsapta a pia, a punci, az izzadság és a sör szaga. Küzdöttem a hányinger ellen, mert a hely kurvára bűzlött.

– A francba, mikor takarították ki utoljára ezt a helyet? – panaszkodott Memphis, miközben átmentünk a folyosón a fő bulihelyiség felé. Amint odaértünk tágra nyílt a szemem. A padló, a bárpult, a kanapék...rohadtul mindenütt motorosok és kurvák hevertek.

– Mi van itt – kérdeztem Memphistől – szuperorgiát tartottak, vagy mi a faszt?

– Ha én az tudnám – morogta.

Persze, mi, motorosok szeretünk bulizni, de ettől függetlenül szeretjük a házat tisztán tartani. A dolgok ezen a helyen nem úgy zajlottak, ahogy mi szerettük, hogy mennek. Nem lepődnék meg, ha több illegális szart is találnánk, amitől a Hawks embereinek távol kéne tartania magát.

Szórakozottan néztem, ahogy Memphis az orra alatt morgolódva odalép a bárpulthoz, és az egyik fickót a pólója hátuljánál fogva átdobja a pult másik oldalára.

– Hé, ember. Mi a fasz van? – panaszkodott a motoros, miközben talpra tántorgott.

Memphis mellé léptem, és vicsorogva parancsoltam: – Hívd ide azonnal a szarházi elnöködet!

A fickó Memphisről rám nézett, és amint a klubmellényemen landolt a szeme, azonnal tágra nyílt. Memphisen nem volt rajta a mellénye, de jól tettem, hogy én felvettem, ez látszott, az idióta pánikba esett tekintetéből. Tisztában volt vele, hogy az eredeti Hawks-alapszervezet, az alapító klub tagja vagyok; és a mellényem bal felső vállára varrt három Hawks felvarrót is észre kellett vennie, ami azt jelentette, hogy én voltam rangban a harmadik.

– P-persze, persze, semmi gond. Megyek, megkeresem. – Gyorsan elszaladt.

Memphis a szoba felé fordult, és azt kiabálta: – Ébredjetek, faszfejek, és takarítsátok ki ezt a helyet! Most!

Az emberek elég okosak voltak, hogy hallgassanak rá, és megmozdultak. Elővettem a telefonomat, és felhívtam Talont. Amikor felvette, csak annyit mondott: – Beszélj!

– Testvér, ez a hely teljesen lepusztult.

– Bassza meg! – sziszegte. – Tudod, mit kell csinálni, és ha nem engedelmeskedik, akkor tedd, amibe megegyeztünk. Rendben?

Nevetve válaszoltam: – Igen – és letettem a telefont.

Talon úgy értette, ha Motley nem hajlandó kihúzni a fejét a seggéből, akkor el kell tűnnie a klubból. Rámosolyogtam Memphisre, aki visszavigyorgott. Örültünk, hogy így vagy úgy, de mi vagyunk azok, akik közvetítjük Talon üzenetét.

Motley a nehezebb utat választotta. Hülye fasz. Megráztam a fejem, miközben lemostam a vérét a kezemről. Nem akarta Talon irányelvei szerint vezetni a klubbot, nőkkel és drogokkal akart kereskedni. Végül kizárták a klubból, és Talonnak új elnököt kellett keresnie. Memphis felhívta a többi tag figyelmét, hogy ha nem tetszik nekik Talon vezetése, akkor az ő seggük is repülni fog. Mivel senki sem lépett le, amikor a véres Motley-t kirúgták, Memphis mindenkit elküldött, hogy takarítsák ki a területet.

Addig elvittem Memphist anyámhoz. Pár napot még maradnunk kell, hogy megbizonyosodjunk Motley nem próbálkozik semmiféle szarsággal, és hogy a Caroline Springsben lévő Hawks telepén futó üzleteket semmi sem fenyegeti.

Megálltunk a ház előtt, amelyet három éve vettem a családomnak. Öt hálószobás, három fürdőszobás téglaépület, hogy legyen elegendő hely, amikor meglátogattam. Memphis szótlanul követett az ajtóhoz. Kopogtatás nélkül beléptem, és azt kiáltottam: – Megjöttem. – Hangos lépések hallatszottak, majd Jason végigfutott a folyosón.

– Blue! – kiáltotta. – Blue van itt. Anya, Adele, itt van Blue! – Megállt előttem, és szélesen elmosolyodott.

Kitártam a karomat, és vártam a szokásos ölelésemre, de nem jött.

– Mi az, már túl idős vagy, hogy megöleld a tesódat? – kérdeztem.

– Nem, igen. Majdnem tizennyolc éves vagyok, Blue.

Nevettem. – Tudom, kisember. Ez nem jelenti azt, hogy nem ölelhetsz meg.

Szorosan megöleltem.

– Nem hívhatsz többé kicsinek – mondta a mellkasomhoz szorulva. Igaza volt, az öcsém felnőtt. – Hé – mondta, és kihúzta magát az ölelésből. – Meglepetés.

– Hogy érted ezt? És figyelj, ő Memphis, a cimborám. Itt marad pár éjszakára velem.

A vállam fölött a néma férfira mutattam, aki mindent alaposan megfigyelt. Leszartam, hogy motorosként egy másik ember előtt mutassam ki a családom iránti szeretetet, és Memphis arcán lévő apró mosolyból ítélve ő sem bánta.

– Most már meleg vagy? – kérdezte Jason. Memphisből kitört a röhögés, miközben én tátogtam, mint egy kibaszott hal a vízben.

– Mi van? Nem, baszd meg, nem!

– Vigyázz a szádra, fiú – szólt Adele a folyosó végén lévő konyhából.

– Ó – mondta Jason. – Rendben, de gyere, nézd meg a meglepetést. Imádni fogod.

Megragadta a csuklómat, és végighúzott a folyosón. Megpróbáltam megállni a nappalinál, mert anyám mindig ott volt. Alig hagyta el azt a helyiséget, csak ült ott, és bámult ki az ablakon, vagy egy könyvet olvasott. Amikor azonban benéztem, nem volt ott.

– Várj, tesó. Hol van anya?

– Ez a meglepetés. – vigyorgott a válla fölött, és még jobban megrántotta a csuklómat, hogy siessek utána. A konyhába értünk, Jason elengedett, és a hatalmas étkezőasztalhoz sétált. Beléptem, és egyenesen Adele-hez mentem, aki a hosszú, gránitlapos pultnál állt, és krumplit hámozott. Átkaroltam a derekát, és megöleltem.

– Hogy van az én öreg hölgyem? – kérdeztem, és megcsókoltam az arcát.

– Vedd le rólam a mocskos kezed, fiú. Nem tudom, eddig hol kalandoztak. – Rám mosolygott.

– Hol van anya? – kérdeztem, mire a mosolya szélesebb lett. A fejével a bal oldali asztal felé mutatott. Odanéztem, és megláttam anyámat, aki könnyes szemmel ült, kezét az asztalhoz szorítva. Felegyenesedve megdermedtem. – Anya? – Valamiért inkább kérdésnek hangzott. Az asztalnál ülő nő úgy nézett ki, mint az anyám, csak az asztalnál ülő nőnek élet volt a szemében.

Bólintott. – Szia, kisfiam.

Szent szar! Szent kibaszott szar! A testemen végigfutott a borzongás, a szívem a torkomba ugrott, és össze kellett szorítanom az állkapcsomat, hogy megállítsam a váratlanul rajtam keresztül futó érzelmeket.

Memphis megköszörülte a torkát, aztán azt mondta: – Én... kimegyek, és behozom a cuccainkat.

Bólintottam, de nem néztem rá, hogy elindult-e. A szememet még mindig anyámon tartottam.

– Hogyan? Mi...mikor? – Nagyot nyeltem. Krisztusom, a kurva életbe. Durva motorosként most döbbenten megnémultam. – Bassza meg – sziszegtem.

– A nyelved – csattant fel Adele. – Ne csak állj ott, fiú, öleld meg anyádat.

Adele-re néztem, és ő szigorú tekintettel bólintott. Ez valahogy elindított, és megmozdultak ólomnehéz lábaim, csökkentve a távolságot, hogy mielőbb anyámhoz érjek. Megmozdult a székében, tekintete anyáskodóan vizsgált. Megálltam majd letérdeltem előtte, amikor a keze az arcomra simult. Figyeltem az arcát, ahogy a könnyei kicsordultak, és elakadt a lélegzete, mielőtt azt mondta: – Sajnálom, fiam. Nagyon sajnálom, hogy nem voltam elég erős.

Megráztam a fejem. Nem sírtam, mert a hozzám hasonló férfiak nem sírnak. De bassza meg, úgy éreztem, mintha sírnék. – Nem. Senki sem lehetett volna elég erős ahhoz, amin te keresztülmentél – mondtam neki. – Hogyan? – kérdeztem újra.

– A megfelelő gyógyszerek és egy új orvos segített.

Elmosolyodott. – Jóképű fiatalember vagy. – Büszkének tűnt, pedig alig ismert engem. – Mi...

– Nem meleg – kiabálta Jason az asztal másik oldaláról. – Ő mondta nekem, anya.

Anya nevetett. – Ezt jó tudni, bár az sem változtatna az irántad érzett szeretetemen. Jasonre nézett. – Mindkettőtök iránt. Amit mondani akartam...– kezdte, de aztán félbeszakította a mondatot, és inkább megölelt. – Sok mindent be kell pótolnunk.

– Igen, tudom. – vigyorogtam, miközben szorosan átöleltem.

– Lehet, hogy meleg leszek – jelentette ki Jason.

Anyával szétváltunk, és megkérdeztem: – Mi? Miért?

– A lányok gázosak.

Megráztam a fejem, miközben felálltam, hogy leüljek anya mellé egy székre. Megragadtam a kezét, és megfogtam. – Hogy is van ez, tesó?

Megforgatta a szemét. – Folyton meg akarnak csókolni.

Kitört belőlem a nevetés. – De hisz ez jó dolog – mondtam, és anyát bámultam, még mindig sokkos állapotban, hogy nem összetörten magába roskadva... hanem teljesen épen és egészségesen ül mellettem.

Gyönyörű látni az életet újra a szemében.

– Nem, mert én nem akarom megcsókolni őket.

Adele felsóhajtott. Ránéztem és figyeltem, ahogy megtörli a szemét. Aztán rám mutatott az ujjával. – Pont ettől tartottam, hogy ugyanolyan jóképű lesz, mint a bátyja. És mivel az lett, most minden lány a szájába akarja dugni a nyelvét.

Mindannyian felnevettünk, még Jason is, aztán elkomolyodott, és azt mondta: – A megfelelő lányra várok.

– Találkoztál már vele, édesem? – kérdezte anya. Jason elpirult, ami azt jelentheti, hogy valószínűleg, igen. A fenébe, még az öcsém is megtalálta az igazit.

– Talán – motyogta.

– Remélem, boldoggá tud tenni téged.

Elvigyorodott. – Boldoggá fog. Olyan okos, mint én.

Kuncogtam. – Jó. Jobb, ha megyek, és megmondom Memphisnek, hogy visszajöhet. Hölgyeim, nem bánják, ha marad?

– Nem – mosolygott rám anya, ahogy felálltam. – Mostanában semmit sem bánok. Jó lesz megismerni az egyik barátodat.

Bólintva lehajoltam, és megcsókoltam az arcát. – Jó lesz bepótolni a lemaradást.

Végigsimított a kezével a klubmellényemen. – Az lesz. Szeretnék mindent megtudni rólad.

– Rendben.

Hatodik fejezet

Clarinda

Jelen

Fordította: Sweety

A telefon csak csörgött és csörgött. A pánik kezdett eluralkodni rajtam. Mit csináljak, ha nem veszi fel? Mit értett Amy a ,,megijesztés’’ alatt?

Kivel beszélt telefonon? Remegett a kezem, ahogy a fülemhez szorítottam.

– Hellóka – kérdezte Julian álmosan.

– J-Julian – dadogtam. Fáztam, annyira fáztam. Megtapogattam az ágyamat, és ráülve a takarót a vállamra terítettem.

– Clary, drágám, mi a baj? – Hallottam, ahogy az ágyában mozgolódik. A háttérben egy férfihang megkérdezte, mi a baj.

– A-a nővérem – suttogtam. –Ö... nekem el kell mennem. Kérlek, kérlek, segíts nekem. Nem tudom, mikor fog megtörténni, amit eltervezett. El kell tűnnöm innen.

Még mindig a meleg takaróba burkolóztam, mégis csontig hatóan fáztam. A testem remegett, és nem úgy nézett ki, hogy hamarosan abba fog maradni. Fogalmam sem volt, hogy sokkos állapotba kerültem-e.

– Clarinda, máris megyek. Ne aggódj, indulok. Tudod a címedet?

Elsoroltam a címemet, majd hozzátettem: – Julian, segítséget is kell hoznod. Ö... ő harcolni fog veled, hogy maradjak.

– Miért? – kérdezte. – Ne! Inkább még ne mondd el, boglárka. Jövök, és segítséget is hozok. Mindent elrendezünk. Megígérem. Akarsz vonalban maradni, amíg odaérek?

A megkönnyebbülés könnyeit visszapislogva mondtam neki: – Nem, jobb, ha inkább elkészülök, mire ideérsz.

– Oké, Clary, oké. Hamarosan találkozunk, és légy óvatos, édesem – mondta halkan. Mielőtt letette volna, hallottam, hogy azt mondja: – Mattie, kicsim, kelj fel, és hívd fel Talont.

Nem tudtam, mennyi időbe telik, amíg Julian ideér, de készen akartam várni, ezért bepakoltam, amit csak tudtam, a gardróbszekrényemben lévő bőröndökbe. Nehéz megmondani, hogy mit pakoltam be, tényleg, mert csak bedobáltam mindent, ami a kezembe akadt a fiókjaimból és a szekrényemből.

Biztos voltam benne, hogy Amy berohan a szobámba, miután többször is megbotlottam és elestem az elejtett holmikban. Ő azonban nem jött.

A mindennapokban nehéz volt majdnem vakként élni. A legrosszabb, amikor pánikszerűen siettem.

Legalább a becsomagolás lekötötte az agyamat. De ekkor hangos dörömbölés hallatszott a bejárati ajtón, amitől felugrottam. Remegő kézzel tapogattam meg az ágyamat és rajta a kapucnis pulóvert, amit odakészítettem. Gyorsan magamra húztam, amikor újabb dörömbölés hallatszott.

– Elég már, Jézusom! – kiáltotta a nővérem a ház másik feléből, nem a hálószobája felől. Biztosan a konyhában volt. Miért van még ilyen későn fenn? A halálomat szervezte?

Amilyen gyorsan csak tudtam, kimentem az ajtómon, majd végig a folyosón, a kezem sietősen végigsiklott a falakon. Ahogy beléptem a nappaliba, hallottam, hogy Amy azt kiabálja: – Ki a fasz vagy te?

– Clarindát keresem – morogta, egy mély hang.

– Itt vagyok – mondtam.

– Clary – szólalt meg Julian hangja.

– Mi a fenét keresel itt, te köcsög? Mi folyik itt?

– Fogd be a szád, és akkor kurvára nem lesz semmi bajod. Menj hátrébb! – parancsolta a férfi.

Figyeltem, ahogy a körvonalai egy lépést hátra lép, és két karcsúbb alak sétált be. Mindketten felém tartottak. – Boglárka – mondta Julian. Megfogta a kezemet és egy másik kézbe tette. – Ő a barátom, Mattie. Kiviszünk innen.

– Nem viszed sehova – kiáltotta Amy, és dulakodás támadt előttünk. Mattie, megszorította a kezem és hátrébb lépve engem is magával húzott.

– Szállj le rólam. Eressz el! – sikította Amy.

– Akkor nyugodj meg, baszd meg! Griz, hozd Clary cuccait. Mattie, te és Julian vigyétek ki a kocsihoz. Julian vele marad, te pedig gyere vissza, és segíts Griznek.

– Értettem, főnök – mondta Julian, és az ajtó felé terelt minket.

– Rinda... Rinny, mit csinálsz? Miért mész el? Te a húgom vagy. Miért csinálod ezt, miért hívtad ide őket?

– Ne mozdulj – figyelmeztette a főnök, nyilván a nővéremet.

Elengedve a mellettem álló férfiakat, a nővérem hangja felé fordultam. Egy férfi körvonalait láttam, aki a földhöz szegezte.

– Én is azt hittem, hogy a nővérem vagy, de egy nővér sem bánik így a testvérével a pénzért. Amy, valahogy meg akartál ijeszteni, hogy maradjak? Korábban is csináltál már ilyet? – ziháltam. Hát persze, hogy csinált, minden alkalommal, amikor arról beszéltem, hogy keresek saját lakást. – Ó, Istenem, te...az a... az a férfi a múlt héten? Aki megtámadott? Te bérelted fel, hogy megtegye?

– Mi? Nem, én soha nem tennék ilyet.

Hazugság. Mi másról hazudhatott még?

Hátat fordítottam neki, és kinyújtottam a kezem. Ott állt két férfi, akiket alig ismertem, mégis készen arra, hogy megfogjanak. Hogy elvigyenek ebből a rémálomból. Hogy elszakítsanak az egyetlen családtagomtól. Hogy biztonságban legyek. Hogy lehet, hogy azok az emberek, akiket alig ismertem, készek voltak bármit megtenni értem, de az egyetlen ember, akinek kellett volna, az nem tette?

Amint egy ismeretlen autóba ültettek és Julian magához ölelt, az érzelmek szökőárja öntött el. Julian szorosan tartott, miközben próbáltam felszínre kerülni a vízből. Bár még nem tudtam, hogy ez mennyi időbe telik majd.

Miközben fuldokoltam a könnyeimtől, Julian és Mattie a házukba vittek.

Mattie mesélte, miközben beléptünk a bejárati ajtón, hogy ez a húga háza volt, mielőtt Talonhoz, azaz a Főnökhöz költözött. Együtt ültünk a kanapén, a könnyeim még mindig csordogáltak az arcomon. Szomorúnak, megalázottnak, dühösnek és megbántottnak éreztem magam, és a listát még tudnám folytatni. Nem tudtam, hogy mit fogok csinálni és hogyan tovább. Csak azt tudtam, hogy ki akartam...ki kellett jutnom a nővérem házából.

Fogalmam sem volt, hogy tényleg ezt kellett-e tennem. Ebben nem voltam biztos, bár lehet, hogy egyedül kellett volna ezzel megbirkóznom, ahelyett, hogy másokat is belekevertem a dolgaimba. Minden olyan nehéz és zavaros volt. Nem álltam még készen, hogy szembe nézzek az éjszaka következményeivel.

– Nos, Clary, tudom, hogy sok mindenen kell keresztülmenned. Próbálj meg nem gondolni most erre. Pihenésre van szükséged, és addig maradhatsz itt velünk, ameddig csak akarsz. Van két szabad szobánk – közölte Mattie.

– Igaza van, boglárka. Épp most helyeztem el a holmidat az egyik szobában, és addig maradhatsz itt, ameddig csak akarsz.

– Talán – ugrottam meg egy újabb mély, durva hangra –, a telepen kellene maradnia, amíg ez az egész, bármiről is legyen szó, el nem múlik.

– Griznek igaza van – mondta Mattie.

Griz? Miféle név ez? Valamiért Blue furcsa neve jutott eszembe.

BUMM!

Megragadtam Mattie-t, miközben a ház megremegett valamilyen robbanástól.

– Mi a fasz volt ez? – morgott Talon. – Vigyétek a szobátokba. További intézkedésig maradjatok ott – parancsolta. Egy karcsúbb kéz leemelt a kanapéról, amikor hallottam, hogy Talon azt mondja: – Griz, szedd össze a fiúkat. Gyerünk! – A következő, amit hallottam, hogy a bejárati ajtó becsapódik.

Biztos, hogy Mattie volt az, aki felemelt, és ez bebizonyosodott, amikor azt mondta:

– Julian, menj, zárd be a bejárati ajtót, és fuss vissza ide. – Letett az ágyra. Azt hittem, soha nem fogok annyira félni, mint a nővérem házában, de tévedtem, mert ez még rosszabb volt. Fogalmam sem volt, hogy mi történt. Senki nem tudta. Mattie leült mellém, és átkarolta a vállamat. – Minden rendben lesz. Talon egy motoros klub elnöke, és olyan emberei vannak, akik segítenek neki. – Vett egy nagy levegőt, és felkiáltott: – Julian?

– Itt vagyok. Itt vagyok. – Egy másik ajtó is becsukódott, feltételeztem, hogy a hálószoba ajtaja volt az.

CSATT!

Mattie a földre rántott, Julian pedig ránk zuhant, és azt suttogta: – A francba, berobbantották az ablakunkat.

– Kelj fel! Kelj fel, baszd meg! A lány velünk jön – ugatta egy durva hang.

Éreztem, ahogy előbb Julian, majd Mattie súlya is eltűnik a hátamról. Árnyékok vettek körül. Tudtam, hogy a két közelebbi Mattie és Julian, de a másik kettőt nem ismertem.

– Nem viheted el – mondta Mattie, és a hangja enyhén remegett. Megragadtam a kezét. Az egyik árnyék felénk jött, és arcon ütötte Mattie-t, amitől hátraesett. Még mindig fogtam a kezét, így én ráestem.

– Ne, kérem. Kérem, hagyja őket békén – könyörögtem.

– Clary, ne – szólalt meg Julian.

Nagyon bántott az a gondolat, hogy miattam bántják őket. Elengedtem Mattie-t, és remegve talpra álltam. – Veletek megyek. Megígérem... csak ne bántsátok őket.

– Mozgás, most– parancsolta a férfi.

– Clary – kezdte Mattie.

– Ne, kérlek, ne csináld. Elég kárt okoztam már. – Magam elé nyújtott karokkal, és bizonytalan lábakon az ablak felé imbolyogtam. – Én-én nem látok. Segítenetek kell nekem – mondtam a fogvatartóimnak. Egy rögzítőbilincset tettek a könyököm fölött a karomra, és így vezettek tovább, míg egy másik testnek nem ütköztem.

– Újra találkozunk, csinos lány.

Egy gyenge nyöszörgés hagyta el az ajkamat. Az a férfi volt, aki hetekkel ezelőtt megtámadott a kocsiban... Henry? A karjaiba vett. Az árnyékokból ítélve egy ablak felé tartottunk. Ahogy megpróbált átemelni rajta, kinyújtottam és felsértettem a bal kezemet a szilánkos üvegen. Zihálva visszarándultam, de aztán lábamra érkeztem, és botladozva haladtam tovább, ahogy lökdösött az út hátralévő részén, így elengedte a szorítását.

– Clary, fuss! – sikoltott Julian. A mögöttem lévő szobából lárma hallatszott. Túlságosan megijedtem és frusztrált voltam, nem láttam semmit, hogy segíteni tudjak. Azt tettem, amit mondtak, és futni kezdtem, a kezemet magam elé nyújtva, hogy védjem az arcom minden elől, aminek nem láttam a körvonalait. Megbotlottam valamiben, és négykézlábra estem, a következő másodpercben pedig egy súly landolt rajtam. Vakon küzdöttem, hogy leszedjem magamról, bárki is az, de csak morgott és káromkodott.

– Te hülye kurva, maradj nyugton – csattant fel Henry. Fejbe vágott, és a testem oldalra dőlt. A hátamra fordított, és rám feküdt. – Felizgatsz a küzdéssel, édes lány, de erre most nincs idő. De mielőtt megszabadulnánk tőled, meglesz, amit akarok, és a farkam benned lesz. – Előre tolta a csípőjét.

A gyomrom felfordult, ahogy körülvett az illata. Könnyek gyűltek a szemembe. De nem akartam feladni, amire Henry sem számított. Felnyúltam, és elkezdtem ütni mindent, ami az arcom előtt volt. Nyögött és morgott. –Bassza meg, nem kell szépnek lenned ahhoz, hogy megszabaduljak tőled. – Ellökte a kezemet, és az arcomba csapott, és egymás után ütött, miközben próbáltam küzdeni az öklei ellen, de nem tudtam, merről fognak jönni. Egyfolytában mozgásban volt. Hasba vágott, amitől kiszorult belőlem a levegő.

Ez az. Így legalább meghalok.

– Szállj le róla a picsába, most! – hallatszott valahonnan egy gonosz vicsorgás.

Henry mozdulatai megálltak, miközben próbáltam újra levegőt venni. Aztán a súlya lekerült rólam. – A francba! Pick, Stoke, utána, gyorsan!

Normalizálódott a lélegzetem, és lehunytam a fájó szemeim. Fájt, mindenem fájt.

A fájdalom az oldalamon arra késztetett, hogy küszködve arrébb mozduljak. Valaki a vállamra tette a kezét. – Shhh, nyugi, Talon vagyok. Jézusom, te nő, be kell vinnünk a kórházba.

– Nem! – sikítottam. A szemeim tágra nyíltak. – Ne, kérem, ott megtalálnak. Nem megyek kórházba. Nem megyek.

– Shhh.., oké, akkor majd kitalálunk valamit.

Lehunyt szemmel visszadőlve a hideg földre megkérdeztem: – Julian? Mattie?

– Ők jól vannak, nem úgy, mint te.

– Bassza meg! – sziszegte valaki új. A szemeim újra felpattantak, és felbámultam a homályos, kora reggeli égboltra. –Bassza meg, bassza meg, bassza meg! – kiabálta az illető.

– Griz, nyugodj már meg! El kell vinnünk a telepre.

Talon gyengéden megszorította a vállamat. – Senki sem fog a közeledbe jutni, Clarinda – nyugtatgatott. Bólintottam, és grimaszoltam a fájdalomtól.

– Kórházra van szüksége – morogta Griz.

– Nem – mondtuk Talonnal együtt, majd Talon így folytatta: – Előbb vigyük biztonságba, aztán szólunk Cica anyukájának, hogy nézze meg. Régen ápolónő volt.

Körülöttem toporogtak. – Jézusom, ez fájni fog neki, akármilyen óvatosan is csináljuk – mondta Griz komoran.

– Csak csináld – mondtam. Csak egyedül akartam lenni, valahol biztonságban. Akkor senki más nem lenne veszélyben miattam, és... én megint széteshetnék.

Két nagy, erős kar lassan alám nyúlt. Az alsó ajkamba haraptam, hogy visszatartsam a fájdalmas kiáltásaimat.

– Talon? – hallottam Juliant kiabálni. – Ó, Istenem, ó, édes Jézusom. Az én Clary lányom, mit tettek vele? – Éreztem, ahogy megfogja a kezem, miközben Talon gyors tempóban elsétált velem a karjában...vagy Griz volt, vagy valaki más? Nem tudtam. Nem is érdekelt, aztán lefektettek valahova.

– Mindjárt jövök – mondta Talon. Hallottam a távolodó lépteit, ugyanabba az irányba, amerre Pick és Stoke mentek, bárkik is voltak ők.

– Clary? – zokogott Julian.

– Magánál van, de próbálja nem mutatni a fájdalmát – mondta Griz fölöttem. Szóval ő volt az, aki cipelt, de honnan tudta?

Ajtók nyíltak, csukódtak körülöttem, és további nehéz léptek is hallatszottak. Szorosan behunytam a szemem, és az ajkamba haraptam. Nem tudtam, hol vagyok, de egy ismerős illat kiáltásra késztetett. – Állj!

– Mi a baj? – kérdezte Griz.

– Mi az, drágám? – kérdezte Julian.

Kinyitottam a szemem – nos, igazából csak az egyiket, mert a másik be volt dagadva pislogtam, hogy kirajzolódjanak a körvonalak a homályos látásomba. Egy folyosónak látszott, amin végigvittek és a fejem mögötti szobából jött az ismerős illat. Lassan kinyújtottam a kezem, majd zihálva összerezzentem, amikor belém nyilallt a fájdalom. – Oda szeretnék bemenni – mondtam.

– Az nem egy szabad szoba – mondta Griz.

– Kérem. Kérlek, én ott akarok maradni. Kérlek. – Nem akartam, hogy bolondnak nézzen, amikor azt mondom, hogy az az illat megnyugtat, ami ott van.

– Most nincs itt – mondta Julian. – Majd elvisszük, ha visszajön.

– Bassza meg, rendben.

Az ajtó kinyílt. Ezt nem csak a zajból tudtam, hanem mert az ismerős illat teljesen megtöltötte az érzékszerveimet. Mély levegőt vettem, és ellazultam. A kimerültség eluralkodott rajtam, és a testemben enyhülni kezdett a feszültség.

– Láttad ezt? – kérdezte Griz, miközben óvatosan lefektetett. A szemem becsuktam, és túl fáradt voltam ahhoz, hogy válaszoljak.

– Mit? – kérdezte Julian. Fölém hajolt, és betakart valami puhával, ami magával hozta azt a csodálatos, mámorító illatot.

– Vett egy nagy levegőt, és az egész teste egyszerűen ellazult.

– Biztosan megnyugtatta az itteni illat.

Igen, mert akkor már tudtam, kihez tartozik ez az illat.

Blue.